Kölni kutatók azt vizsgálják, vajon a gyógyszer rendszeres, mindennapos bevétele helyreállíthatja-e a férfi nemi szerv működését.
A tanulmány szerint - amelynek elkészítésére nem a gyógyszert gyártó Pfizer cég adott megbízást - 64 férfit vizsgáltak rendszeresen, olyanokat, akik már több mint fél éve erekciós zavarokban szenvedtek. A kísérleti csoport egyik része minden este, lefekvés előtt bevett egy kék pirulát, a másik, a kontrollcsoport ellenben csak akkor, ha szexuális érintkezésre készült. Egy harmadik csoport egyáltalában nem élt a szerrel. A kezelés egy évig tartott, s rá egy hónapra a pácienseket szexuális életükről kérdezték.
A válaszokból az derült ki, hogy azoknak a férfiaknak, akik naponta szedték a gyógyszert, 57 százaléka a kezelést követően már a gyógyszer nélkül, természetes úton is képes volt erekcióra. Az orvosok megállapították, hogy a kezelés hatására péniszük ereiben jelentősen javult a véráramlás.
A csak alkalmanként kék pirulát szedők több mint tíz százaléka mentesült korábbi problémáitól, náluk is javult valamelyest a véráramlás nemi szervükben. Azoknál viszont, akik egyáltalában nem szedték, időközben fokozódtak az erekciós zavarok.
Mielőtt bárki messzemenő következtetéseket vonna le a fent leírt megfigyelésekből, fontos kiemelni, hogy mivel igen kis számú csoporton végezték el, a megfigyelés eredményeit további, komolyabb mennyiségű adattal kell megerősíteni. A tanulmány teljes szövege várhatóan az év végén jelenik meg.