Teller Ede arcai

Teller Ede születésének 100. évfordulóját ünnepeltük januárban. Emlékének tiszteletére centenáriumi ülést tartottak a Magyar Tudományos Akadémián, ahol fizikusok, történészek, tudománytörténészek méltatták a világhírű tudóst. Az [origo] a rendezvény két előadóját, Hargittai Istvánt és Palló Gábort kérdezte az esemény alkalmából.

A Magyar Tudományos Akadémia Teller Ede centenáriumi ülésének egy másik előadója, Palló Gábor tudománytörténész szintén foglalkozott a tudós különös személyiségével, ellentmondásos megítélésével.

[origo]: Ön előadásában Teller ellentmondásos megítéléséről is beszélt. Hogyan vélekedtek a kivételes képességű tudósról választott hazájában?
Palló Gábor : Az Egyesült Államokban a széles értelmiségi körök Tellert nemcsak nem szerették, hanem nem is becsülték. A fizikus szakmában persze nagyra tartották eredményeit, tudását, főleg ötletességét, a háború után azonban hamarosan páriává vált. Ennek oka az Openheimer-ügy volt. A fizikusok körében nagy tekintéllyel rendelkező Robert Oppenheimer a Los Alamosi Fegyverkészítő Laboratórium igazgatója és az atombomba-készítés szakmai irányítója volt. Az 1950-es években meg kellett újítania engedélyét, mely lehetővé tette, hogy hozzáférjen nagy nemzetbiztonsági kockázatú hadititkokhoz.

Mivel kommunista kapcsolatokkal rendelkezett, megbízhatósága kétségessé vált. Az ügy kivizsgálását végző bizottság szakembereket hallgatott ki, köztük Tellert, aki úgy nyilatkozott, hogy Oppenheimer - ne feledjük: korábbi főnöke Los Alamosban - nem megbízható. A kulcsfontosságú nyilatkozat után Oppenheimer nem kapta meg a clearance-t, és ezzel kizáródott a hadifejlesztésekből. Kollégái féltékenységgel, volt főnöke elleni árulással vádolták Tellert, és hátat fordítottak neki. Kigolyózták azokból a tudóskörökből, ahol addigi életét töltötte. Ez Teller pályafutásában szakadást okozott, a bélyeg örökre rajta maradt, és sohasem talált vissza többé abba a fizikus közösségbe, amelynek korábban tagja volt. És ekkor még csak ötven éves sem volt, előtte állt a kutatói élet igazi érett korszaka.

Azt is említette, hogy Teller nemcsak a szakmájában szembesült az elhidegüléssel.
Valóban, az elutasítás nemcsak a fizikusok részéről nyilvánult meg. Igen-igen súlyos kritikákat fogalmaztak meg az amerikai egyetemi, kutatóintézeti értelmiség más csoportjai is Teller hidegháborús években betöltött szerepével kapcsolatban. Ugyanis Teller nevével szépen lassan összeforrt az úgynevezett elrettentési stratégia, amelynek az volt a lényege, hogy olyan mennyiségű nukleáris fegyvert kell előállítani, amely a Szovjetuniót megadásra kényszeríti. Ez a terv hatalmas összegeket követelt, és elszívta a pénzt sok helyről, kiváltképp a tudomány jelentős részétől. Az akadémiai értelmiség ostobának tartotta és gyűlölte ezt a programot, ráadásul nem is hittek abban, hogy Tellernek igaza van, vagyis, hogy a szovjet ellenség valóban olyan félelmetes, hogy ilyen nagy erővel kell küzdeni ellene. Azt gondolták, Tellernek üldözési mániája van. Tellert egészen a 80-as évek közepéig, vagy még tovább is, azonosították ezzel a politikával. Szinte mindenhol, tévében, rádióban, újságok címlapjain folyton azt hangoztatta, hogy ez kell, és kell és kell...

Az sejthető, és Teller leírásaiból tudjuk is, hogy hatalmas lelki drámaként élte meg, hogy kirekesztették. A másik fontos szempontból, vagyis szakmai aspektusból nézve mit jelentett ez az elhidegülés?
Az, hogy Teller valaha is elkezdett fegyvergyártással foglalkozni, szakmai szempontból se magától értetődő, hiszen rendkívül ígéretes elméleti fizikusként indult, de magyarázható a háborúval. Minden tudósnak nagy áldozat volt akkoriban, hogy katonai fejlesztéssel kellett foglalkozni, mely szigorú katonai fegyelemmel járt, erősen megszabott körülményekkel és pontosan kijelölt céllal. Ám úgy gondolták, a nácizmus elleni harc megköveteli ezt az áldozatot, és ha győznek, "hazamennek". Így is történt. Teller azonban maradt! Nem volt visszaútja a katedrai, akadémiai fizikához. Későbbi feladatai, eredményei valamiképpen mind összefüggtek a nukleáris energia alkalmazásával. Ebbe persze beletartozik a békés felhasználás is, kivált az atomerőművek biztonsága. De ez nem alapfizika, nem a világ megértésének vágya.

Születtek-e teóriák különös személyiségének magyarázatára? Milyen embernek jellemezték őt?
Én azt hiszem, hogy a tudósok, a kollégáinak jelentős része igen távol állt attól, hogy pszichológiai modelleket alkosson. És amilyen véleményeket én látok, csak fragmentumok. Ezek valamiféle erőszakos, magányos személyiséget tételeznek fel, olyan embert, aki kizárólag a saját normái szerint hajlandó és képes élni, aki monomániásan törekszik valami felé, ugyanakkor túlontúl becsvágyó. Ilyesféle pletykák, rosszindulatú megjegyzések terjengenek. Az biztos, hogy nem volt könnyű, kedves, puha személyiség. De ez nem jelent sokat, és azt hiszem, hogy nem is annyira a pszichológia fontos. Teller nagyon nagy személyisége volt a 20. századnak. Azt szeretném hangsúlyozni, hogy valószínűleg a legfontosabb 20. századi tudós volt. Fontosságon pedig nem az értendő, hogy jámbor egyenleteket írunk a táblára, ami nagyon tetszik az embernek... Teller ténylegesen nagy társadalmi, politikai szerepet töltött be. Valószínűleg nem volt még egy ilyen fontos, nagy befolyású tudós. Politikai csatározásokba került, amiket általában meg is nyert, mindenhol ott volt, minden elnök mellett ott állt, mint szakértő. De, sokan úgy látták, mint gonosz szakértő.

Az eddigiek alapján szinte egy démoni tudós alakja sejlik fel. Nevezhető Teller démoninak? Egyáltalán, lehet-e ilyen megközelítésben értelmezni?
Lehet így értelmezni, és fordítva is. Ezek mítoszok. Ezekkel kapcsolatban nincs egyetlen igazság, ez megítélés kérdése. Van, aki így ítéli meg, és természetesen van, aki másként. Amit eddig mondtam, az az amerikai vélekedés. Persze az sem volt ennyire egyértelmű, hiszen ott is voltak olyan kisebb republikánus értelmiségi körök, amelyek támogatták Tellert. Nem beszélve a magyarokról. Wigner Jenő, Neumann János tökéletesen egyetértettek Teller összes elgondolásával. A magyar tudósok nem voltak jámborak!

Palló Gábor tudománytörténész, filozófus. Az MTA doktora, az MTA Filozófiai Kutatóintézetének és az MTA Kutatásszervezési Intézetének tudományos tanácsadója. Kutatási területei: tudománytörténet, ezen belül a 20. századi természettudomány története, különös tekintettel a magyar tudományra; tudományfilozófia, kémia- és fizikatörténet, a tudósok migrációja, a kognitív és intézményi aspektusok összefüggése, összefüggések a tudomány, a politika és a filozófia között.

Most nézzünk a másik lehetséges megközelítést!
Ha Magyarországról nézzük, Teller megítélése akár gyökeresen más is lehet. Hiszen úgy is elmondható ez a történet, hogy volt az Egyesült Államokban egy fantasztikus képességű, fontos ember, aki éjjel-nappal azon törte a fejét, hogyan lehetne a Szovjetuniót tönkretenni. Egy ember, aki a fizikusi, tudományos karrierjét világmegváltó eszmének áldozta fel. Azt gondolta, hogy a hitleri, a sztálini és a Sztálint követő diktatúrák, végső soron mindenfajta totalitárius önkényuralom összetörése a legfontosabb feladat, amelyért egy becsületes értelmiséginek küzdenie kell. A fizika, a szép egyenletek felírása nagyon fontos dolog, de számára az emberiség legnagyobb problémái jelentették az igazi feladatot. Kitalált egy megoldást. Azt, hogy tönkre teszi a Szovjetunió teljes katonai komplexumát: hatalmas pénzösszegek árán olyan fegyverkezési versenyre kényszeríti, amelyet a Szovjetunió nem képes elviselni, összeomlik a terhe alatt.

Ha úgy vesszük, végül is ez történt. Amikor Reagan elnök Reykjavíkban Gorbacsovval a csillagháborús tervek korlátozásáról tárgyalt, és Reagan majdnem aláírta a korlátozást, Telleréknek sikerült elérni, hogy ez ne történjen meg. Ezzel pedig a Szovjetunió olyan helyzetbe került, amit nem tudott megoldani, mert a háta mögött álló fejlesztési potenciál nem volt alkalmas arra, hogy versenyképes eszközöket fejlesszen ki. A csillagháborús terveket az USA-ban a legtöbb ember tökéletes hülyeségnek tartotta. Azt vetették Teller szemére, hogy megint hatalmas összegekkel akarja megcsapolni a költségvetést egy műszakilag tarthatatlan és értelmetlen projekt miatt. Akár ostobaság volt ez abban a pillanatban, akár nem, végül is az ellenlábas nem engedhette meg magának, hogy teljesen kimaradjon a fegyverkezés újabb spiráljából. Ez azonban olyan már olyan drága volt, hogy a korszakbeli állapotában túllépte a Szovjetunió teherbíró képességét. És ezzel a hidegháborús katonai verseny véget is ért, mert a Szovjetunió kénytelen volt föladni. Persze, amit most mondtam, jócskán primitivizálja a történteket, hiszen a Szovjetunió nem csak azért dőlt össze, mert a csillagháborús terveket rákényszerítették, de ez is súlyos fejszecsapás volt. Tellernek hatalmas része volt abban, hogy ez megtörtént, és hogy megváltozott a világ. A történtet akár így is elmesélhető...

Teller Ede (1908-2003) atomfizikus születésének centenáriuma alkalmából a Paksi Atomerőmű Zrt. a Belváros-Lipótváros Önkormányzatával, a Magyar Tudományos Akadémiával és az Országház Antikváriummal közösen emléktáblát helyezett el Budapesten annak a lakóháznak a falán, amelyben a világhírű tudós ötéves korától 1926-ig lakott

"Keresni, várni, semmit sem akarni,
Szeretni, vágyni, egyedül maradni.
Nézni a világot becsukott szemekkel,
Látni azt, amit még nem látott meg ember
Gyönyörködni titkos, mély harmóniákban,
Emlékezni arra, mit sohasem láttam.
Szeretni, imádni a szent tisztaságot,
A szelet, a felhőt, a havat, az álmot.
Tenni a helyeset, nem kis öröm pénzért,
Nem a túlvilági örök üdvösségért.
Tudni, hogy nincsen cél, tudni, hogy nincs Isten,
félni, hogy talán még igazság sincsen,
tudni: az ész rövid, az akarat gyenge,
hogy rá vagyok bízva a vak véletlenre.
És makacs reménnyel mégis, mégis hinni,
hogy amit csinálok, az nem lehet semmi.
És örülni tudni a nagy megnyugvásnak,
A fájdalmat, örömet gyógyító halálnak."

(Teller Ede: Vers cím nélkül)