Mit jelent mindez a kutatások szempontjából? A szakemberek két olyan területet neveztek meg, amelyekben a kutatások szempontjából fontos tényezőként jelenhet meg felfedezésük.
Egyrészt a genomikai elemzések esetében - amikor feltérképezik egy-egy szervezet genetikai állományát, majd azonosítják a géneket és leírják azok szerepét - sokszor más modellekből szerzett információkra támaszkodnak a kutatók. Az amerikai kutatócsoport felfedezése azonban rávilágít, hogy ugyanazon géneket olykor eltérő hatás jellemezheti.
Az emberi betegségek modellezésekor szintén problémát jelenthet egy gén fontosságának megváltozása: hiszen ha csak a fenti példánál maradva egy vakuolum-fehérjéhez köthető kórfolyamatot vizsgálnak, annyira eltérőek a tünetek a modellként használt egértörzs és az ember között, hogy már szinte a kapcsolatuk is megkérdőjelezhető.
Mindezek ellenéére a laboratóriumi egerek alkalmazása továbbra is kulcstényező marad a biológia folyamatok megértésében, hiszen egy gén megváltozott fontosságától maga a mechanizmus, amelyet a gén által kódolt fehérje vezérel, változatlan marad.
A kutatók eredményei a Proceedings of the National Academy of Sciences tudományos folyóiratban, Null mutations in human and mouse orthologs frequently result in different phenotypes címmel jelentek meg.