Súlyos lepényhal-csapás az evolúcióelmélet ellenfeleire

Egy fiatal amerikai kutató fölfedezései újabb komoly csapást mérnek a kreacionista tanokra, egyúttal megoldanak egy olyan evolúciós rejtélyt, amely annak idején még Darwint is zavarba ejtette. Három újra megvizsgált ősmaradvány igazolja, hogy a lepényhalak szeme fokozatosan tolódott egy oldalra az idők során. Az ilyen átmeneti alakok erősítik leginkább az evolúció elméletét.

A tervezettség jelei tervező nélkül: a vak órásmester-érv az evolúció mellett

Az alábbiakban részletet olvashatnak Paul Davies magyar nyelven várhatóan ősszel, az Akkord Kiadó gondozásában megjelenő új könyvének Intelligens és kevésbé intelligens tervezettség című fejezetéből.

Mindenki egyetért azzal, hogy a Világegyetem olyannak látszik, mintha az élet számára alkalmasnak tervezték volna. Nos, talán valóban az élet számára tervezték. Talán létezik egy Tervező? Ez az elképzelés aligha megy újdonságszámba - Isten létezésének a tervezettség érvével történő bizonyítása több száz éves múltra tekinthet vissza. Ennek a lényegét már Szent Ágoston világosan megfogalmazta, amikor így írt: "A világ és minden látható dolog tökéletes rendje, elrendezése, szépsége, változásai és mozgása csendben hirdeti, hogy mindez csakis Isten teremtménye lehet." A XIII. században Aquinói Szent Tamás az "ötödik út" formájában talált bizonyítékot a tervezettségre. Érvelését a XVIII. században egy William Paley nevű angol lelkész népszerűsítette, aki híressé vált analógiát használt egy óra és a természeti világ csodái között.

Paley arra kérte olvasóit, képzeljék el, hogy véletlenül rátalálnak egy a földön heverő órára. Még ha nem is tudják pontosan, miféle szerzetre bukkantak, akkor is hamar rájönnek, hogy valamilyen céllal szerkesztett dolgot tartanak a kezükben:

Amikor szemügyre vesszük az órát, érzékeljük ... hogy számos alkatrészét valamilyen céllal illesztették össze, például úgy alakították ki és illesztették egymáshoz azokat, hogy mozgás jöjjön létre, majd ezt a mozgást úgy szabályozzák, hogy a szerkezet éppen az idő múlását mutassa. Rájövünk, hogy ha a különböző alkatrészek más alakúak lennének, vagy más módon illeszkednének egymáshoz, akkor a szerkezetben vagy egyáltalán nem jönne létre mozgás, vagy ha mégis, annak eredményeképpen nem kapnánk választ azon kérdéseinkre, amelynek megválaszolását a jelen szerkezet szolgálja ... elkerülhetetlennek véljük a következtetést, hogy az órát valaki készítette - hogy valamikor, valahol biztosan létezett egy vagy több iparos, aki a mai céljának megfelelően alakította ezt a gépezetet, aki kieszelte a szerkezetét és megtervezte a használatát.

Paley ezután rátért a "természet szerkezeteinek" tárgyalására, amelyek sokkal bonyolultabbak, és sokkal inkább megtervezetteknek tűnnek, mint az óra: "A tervezettség jelei túlságosan határozottak ahhoz, hogy szó nélkül elmenjünk mellettük. Kell, hogy legyen a tervnek tervezője. Ennek a tervezőnek egy személynek kell lennie. Ez a személy ISTEN." A tervező Isten léte melletti bizonyítékok sorában Paley a természeti rendszerek két típusát veszi szemügyre, a csillagászati és a biológiai rendszereket. Könyvünk témájához a csillagászatiak esnek közelebb, ám a biológiaiak közismertebbek és bizonyos szempontból aktuálisan érdekesek, ezért előbb ez utóbbiakra térek ki.

A biológiai szervezetek roppant bonyolultak - sokkal bonyolultabbak, mint amilyeneknek Paley elképzelhette. Egy fizikus számára egyszerűen csodálatosak. A rengeteg különféle összetevő szervezetten és bámulatos összhangban működik együtt. Az élő sejtben parányi szivattyúkat, szállítószalagokat, motorokat, rotorokat, turbinákat, légcsavarokat és ollókat találunk, no meg egy sor további, a hétköznapi műhelyekből jól ismert eszköz kicsinyített változatát, amelyek mindegyike a nanotechnológia nagyszerű példája. Az egész együttes felettébb hatékonyan működik, néha önállóan, néha a sejtek közötti kommunikáció kémiai jelzéseken alapuló, bonyolult hálózatát használva, más sejtekkel együttműködve. A sejt parancskiadó és irányító funkciói a DNS adatbázisában vannak tárolva, ezeket az utasításokat hajtja végre a sejt. Ehhez bizonyos közvetítő molekulákat használ, amelyek optimális matematikai kódolással alakítják át a szoftver utasításait a funkcióiknak megfelelően kialakított hardvertermékekké. És ez csak egyetlen sejt. Egy nagyobb szervezetben rengeteg sejt található, amelyek egymással együttműködve szerveket hoznak létre, például szemet, fület, agyat, májat, vesét, amelyek közül nem egy a szerkezetét és funkcióját tekintve roppant bonyolult. Az emberi agy egymagában több sejtből áll, mint ahány csillag a Tejútrendszert alkotja. Mindez együtt a csodák olyan tárházát hozza létre, amely elkápráztatja az elmét.

A tervezettség megjelenése az élet egyik meghatározó ismérve. A megválaszolandó kérdés csupán az, hogy az élő szervezetek valóban tervezés eredményeképpen jöttek létre, vagy esetleg bizonyos természeti folyamatok elég ügyesen tudják utánozni a tervezettség jegyeit ahhoz, hogy ez magyarázatot adjon a biológusok megfigyeléseire. Darwin 1859-ben publikált evolúciós elmélete éppen annak köszönheti sikerét, hogy a tervező feltételezése nélkül képes számot adni a tervezettség jegyeinek megjelenéséről (ez az úgynevezett vak órásmester érvelés, amelyet oly világosan népszerűsít Richard Dawkins). Az elmélet egyszerű, és a szakirodalom oly széleskörűen tárgyalja, hogy ehelyütt elegendőnek tűnik csupán a lehető legrövidebben összefoglalni. Tehát: a szervezetek utódokat hoznak létre, amelyek kissé különböznek szüleiktől - magasabbak, alacsonyabbak, sötétebbek, világosabbak, lassúbbak, gyorsabbak... Néha a körülmények olyanok, hogy ezen tulajdonságok valamelyike előnyösnek bizonyul (például a gyorsaság előnyösnek bizonyul, ha a ragadozók elől kell elmenekülni). Ilyenkor az ilyen tulajdonsággal bíró szervezeteknek nagyobb lesz az esélyük a túlélésre, ezért az előnyös tulajdonságot hordozó gének nagyobb valószínűséggel adódnak át az utódoknak. Dawkins szemléletes képe szerint az előnyös gének az utódokba kerülnek, a rossz gének viszont a ragadozók gyomrába. A természet tehát hatalmas szűrőként működik, ami kiszűri a rosszul alkalmazkodó géneket, míg a jó géneket azzal ismeri el, hogy lehetővé teszi a megkettőződésüket. Ily módon az előnyös tulajdonságok lépésről lépésre felerősödnek, a kedvezőtlen tulajdonságok viszont fokozatosan kiküszöbölődnek. Különböző környezeti feltételek esetében más-más tulajdonságok erősödnek fel, ami sokféleséget eredményez. Amikor az így kialakuló különbségek átlépnek egy küszöböt, amelyen túl már lehetetlen az egymástól egyre különbözőbb egyedek egymással történő szaporodása, akkor ettől kezdve különálló fajokról beszélünk.

Az elmélet egyetlen kiinduló feltevése, hogy léteznek variációk, öröklődés és szelekció. A túlélésért folytatott harc során létrejövő szelekció mindenki számára elég nyilvánvaló, de napjainkban a tudósok már azt is értik - és az élet molekuláris alapjainak ismeretében meg is tudják magyarázni -, miként történik az öröklődés, és miként jön létre a genetikai változékonyság. Vegyük észre, hogy miközben a változatok megjelenése véletlenszerű, a szelekció már távolról sem az, ezért egyáltalán nem igaz az a gyakori, szellemes megjegyzés, miszerint a darwinizmus pusztán a véletlen szeszélyének tulajdonítja a bioszféra szervezett bonyolultságát. Nyilvánvaló, hogy a véletlen egymagában éppúgy nem lenne elegendő egy élő sejt létrehozásához, mint ahogy (Fred Hoyle híres példáját idézve) nincs az a forgószél, amely a szanaszét heverő alkatrészekből összeállítana egy Boeing-747-est. A bioszférát azonban nem kizárólag a véletlen alakította ki.

Van ugyanis Darwin elméletének egy negyedik alapvető összetevője, éspedig az idő. A szelekció generációról generációra haladva működik, ezért a változások lassúak, és roppant hosszú idő alatt halmozódnak észrevehető mértékűvé. Évmilliárdokra van szükség ahhoz, hogy egy maréknyi egyszerű mikrobából kifejlődjék a bioszféra ma megfigyelhető sokszínűsége. Ezzel azonban nincs semmi probléma, hiszen a Föld több mint 4,5 milliárd éves. Az ősmaradványok, bármilyen szórványosan fordulnak is elő, megkerülhetetlen bizonyítékot szolgáltatnak arra, hogy az élet legalább 3,5 milliárd éven keresztül fejlődött, mire az egyszerű mikrobáktól eljutott mai állapotáig.

Megjelent az Akkord Kiadó engedélyével.