Az európai civilizáció bölcsőjeként is emlegetett és három kontinens, Európa, Ázsia, valamint Afrika közé szorult Földközi-tenger a hatalmas Csendes-óceánhoz hasonlóan, fejlődéstörténetének utolsó, bezáródó szakaszában áll.
Csak amíg a több mint 166 millió négyzetkilométer kiterjedésű Csendes-óceán nyomtalan eltűnése még hosszabb folyamatnak tekinthető földtörténeti értelemben is,
addig a Földközi-tenger megsemmisülése már a geológiai közeljövőben befejezett ténnyé válik.
A Földközi-tenger elnevezése a geográfiai szakirodalomban egy tengeri medencetípusra utal.
A nagy óceáni medencék mélyen a szárazföldbe ékelődő és az óceántól viszonylag elszeparált melléktengereit hívják földközi típusú tengereknek. A mediterrán medencén kívül földközi típusú tenger többek között a Perzsa (Arab)-öböl, valamint a Karib- és a Vörös-tenger is.
Utóbbiról azonban érdemes megjegyezni, hogy szeparáltsága és kis vízfelülete ellenére – szemben a Földközi-tengerrel – lemeztektonikai értelemben születő, kinyílási fázisában álló óceán.
A Földközi-tenger szövevényes történetének kezdete még az egykori szuperkontinens, a jelenlegi szárazföldeket egyesítő Pangea jó 200 millió éve elkezdődött szétdarabolódásáig nyúlik vissza. A Pangea kettéhasadásával a mai Észak-Amerikát és az eurázsiai szárazulatot egyesítő Laurázsia, valamint az egykor Dél-Amerikát, Afrikát, Ausztráliát és az Antarktiszt magába foglaló Gondwana kontinens között
egy kelet-nyugati irányú óceán nyílt ki az egyenlítő vonalában,
a Pangeába ékelődő hatalmas tengeröbölből.
Fénykorában a Földközi-tenger ősének tekinthető Tethys-óceán a Csendes-óceánba olvadó nyugati szélén több mint tízezer kilométer széles lehetett. Azonban a föld mélyén zajló lassú, ám feltartóztathatatlan folyamatoknak köszönhetően először Afrika szakadt le a Gondwanáról, majd nem sokkal később az afrikai kéregről az önálló életre kelt indiai szubkontinens.
Afrika és India északra nyomulása még a dinoszauruszok korában elkezdődött, és napjainkban is tartó folyamat.
A meglepően nagy sebességgel (16-18 cm/év) északnak „robogó” India az oligocén időszak (34 és 23 millió év között) elején végleg hozzáforrt az eurázsiai kontinenshez, örökre bezárva ezzel nyugatról a Tethyst.
A Thetys-óceán egyre jobban összezsugorodó, vályúszerűvé lett medencéje, az ősi Földközi-tenger ugyanakkor délnyugati irányban még összeköttetésben maradt a terebélyesedő Indiai-óceánnal. Afrika és az arábiai lemez Eurázsiához ütközése mintegy 15-14 millió éve azonban megszüntette a Tethys-maradvány összeköttetést az indopacifikus régióval; ekkor alakult ki a modern értelemben vett Földközi-tenger.
Az afrikai lemez jelenleg is északra tart évi 1,5-2 cm-es sebességgel, emiatt a mediterrán medence folyamatos térrövidülést szenved el. (E folyamat következménye a Földközi-tenger térségében tapasztalható vulkanizmus, de ezzel állnak összefüggésben a mediterráneum területén kipattanó, nem egyszer pusztító erejű földrengések is.)
A földtörténeti időskálán viszonylag rövid időn belül, mintegy 20 millió év múlva Afrika teljesen egybeforr Európával,
a két kontinens közé szorult Földközi-tenger pedig nyomtalanul el fog tűnni.
Persze, a nyomtalan eltűnést csak a tenger mostani, általunk ismert állapotára, víztömegére kell érteni. A Földközi-tenger üledékét az Európával ütköző Afrika ugyanúgy fel fogja gyűrni, mint egykor, a Tethys bezáródásakor az Alpok, illetve az eurázsiai hegységrendszer hatalmas hegyláncait.
A bezáródás „varratvonalát” az az új lánchegység fogja kijelölni, amelyet a Földközi-tengerben jelenleg is lerakódó tengeri üledékek építenek majd fel. Ott, ahol most a végtelen és napfényben csillogó látóhatár tárul a szemünk elé, magasba szökő, alpesi típusú hegyvidék csipkés hegyormaiban gyönyörködhet majd a távoli jövő szemtanúja.