Magyarország hosszú földtörténeti múltjában a jelenlegihez hasonló tenger nélküli, szárazföldi állapot számít kivételnek. A Kárpát-medencét felépítő kőzetanyag a felfoghatatlanul távoli geológiai múltban a Föld különböző, és gyakran egymástól igen távoli pontjain keletkezett,
majd sok száz millió évnyi vándorlás után került a mostani helyére.
Ha a középhegységeinkben kalandozunk, és értő szemmel vizsgálgatjuk az elhagyott kőfejtők valamint vízmosások falait, vagy az eróziótól felszínre bukkant sziklákat, színes kalandregényként kezd el megelevenedni előttünk a távoli múlt.
A középhegységeink zömét felépítő tengeri üledékes kőzetek kalandos időutazásra invitálnak bennünket
az egykor volt varázslatos szépségű trópusi tengerpartoktól kezdve a messzi nyílttenger világán át, egészen az eltűnt óceánok koromsötét és félelmetes mélytengeri világáig.
Földünk geológiai múltját ugyanúgy tagoljuk, mint az emberi történelmet. Bolygónk hozzávetőleg 4,5 milliárd éves történetében az 545 millió éve elkezdődött és napjainkban is tartó korszak az egyetlen olyan időszalag, úgynevezett eón, amely már változatos és sokszínű élővilágot mondhat magáénak.
Ezt az emberi elme számára felfoghatatlanul hosszú időszakot,
a fanerozoikumot az 545 millió évvel ezelőtt kezdődött és 249 millió éve véget ért földtörténeti ókorra,
a paleozoikumra, az ezt követő és 65 millió éve véget ért középkorra, vagy mezozoikumra, valamint a földtörténeti újkorra, a 65 millió évtől napjainkig tartó kainozoikumra tagolják a geológusok.
Csakúgy mint az archeológiában, minél mélyebbre szállunk alá az idő feneketlenül mély kútjában, annál jobban megritkulnak az egykori világ emlékei.
Magyarország középhegységeiben, amelyeket túlnyomóan mezozoikumi és újkori üledékes illetve vulkáni kőzetek építenek fel, helyenként megtalálhatjuk a paleozoikum, a földtörténeti ókor ősóceánjai által lerakott tengeri üledékeket is. Ezek a kőzetek őrzik hazánk legősibb és már rég eltűnt óceánjainak emlékét.
A földtörténeti ókor első időszaka, a magasabbrendű tengeri létformák robbanásszerű megjelenésének kora a kambrium, nem hagyott nyomot a Kárpát-medencében.
Érdemes megjegyezni, hogy a kambrium időszakban (545 és 488 millió év között) még nem létezett a szárazföldeken élet sem alsóbb, sem magasabbrendű, sem növényi, sem pedig állati létformákban.
A kambriumi ősszárazulatok kietlen sziklás pusztaságok voltak,
a mérgező gázokból álló atmoszféra ekkor még nem tette lehetővé az élet szárazföldi megtelepedését.
Az ezt követő 488 és 443 millió év közötti ordovícium volt az első olyan földtörténeti kor, amelynek tengeri üledékes kőzeteit a felszínen is felfedezhetjük hazánk területén.
Magyarországon először 1984-ben sikerült az ordovícium tengeri üledékes kőzeteit kimutatni.
A balatonfőkajári Somlyó-hegyen találkozhatunk a legősibb „hazai" óceán feszíni nyomaival.
Az itt látható nagyjából 450 millió éves kvarcos fillit-összlet a partvidéktől távol, nyílttengeri körülmények között rakódott le a mai pacifikus medencénél is sokkal nagyobb egykori Panthalassza, vagy ős Csendes-óceánban.
Ha ezt, a Somlyó-hegy felszínre bukkant ősi rétegsorát megtapintjuk,
tulajdonképpen a déli félteke egykori darabját érintjük meg.
Az ordovícium elején a maihoz képest még jóval melegebb volt az éghajlat, és sokkal magasabban állt a világtenger szintje is. Ha egy képzeletbeli űrhajó fedélzetéről szemlélnénk az ordovícium időszaki Földet, hiába keresnénk a mai kontinensek jól ismert körvonalait.
Ekkoriban a szárazulatok túlnyomó többsége az egyenlítő alatt, a déli féltekére koncentrálódott.
A hatalmas Gondwana szuperkontinens az ordovícium végén a mai Antarktisz helyén terpeszkedett el, amelytől az északra fekvő szigetszerű Laurencia, Avalonia és Baltica szárazulatokat a keleti-nyugati tájolású Iapetus-óceán tengervályúja választotta el.
Az egész északi féltekét lényegében sósvíz, a hatalmas Panthalssza-óceán borította el, amelynek déli selfjén rakódott le az az üledéksor, ami hosszú és bonyolult vándorút után Balatonfőkajár határában „pihent" meg.
Ezért bátran állíthatjuk, hogy Magyarország legrégebbi kőzetté vált óceánja az egykori oly hatalmas Panthalassza, az "ős Csendes-óceán" volt.