Szinte minden emlősnek, és így az embernek is van az úgynevezett merülési reflexe. Ez a folyamat bizonyos változásokat idéz elő a szervezetben: többek között csökkenti a véráramlás sebességét, lelassítja a szívverést, amivel csökken a test oxigénfogyasztása is.
Ezt a reflexet a kutatók eddig automatikus válaszreakciónak tartották és ezzel magyarázták többek között azt is, hogy miért tartjuk vissza automatikusan a lélegzetünket, amikor a vízbe ér az arcunk.
A közelmúltban végzett tanulmányok azonban arra engednek következtetni, hogy néhány búvárkodó emlősnek bizonyos fokú ellenőrzése van a folyamat felett. A barna delfinek, vagy más néven közönséges disznódelfinek például minél hosszabb ideig szeretnének a víz alatt maradni, annál jobban lelassítják a szívműködésüket.
A búvárkodó állatok testében bekövetkező változásokról azonban eddig igen keveset tudott a tudomány, mert azok igen nehezen tanulmányozhatók. Chris McKnight, az Egyesült Királyságban található a St Andrews Egyetem kutatója és munkatársai azonban kifejlesztettek egy úgynevezett nem invazív eszközt, amely infravörös spektroszkópiát használ a vér mennyiségének és oxigénellátásának a megfigyeléséhez.
Ez az eszköz pont úgy néz ki, mint egy fitneszkarkötő, ezért nem kell vele átszúrni a bőrt és megsérteni az állatot
– magyarázta McKnight. – Ezeket azonban szigorú ellenőrzés alatt kert tartni, mert az eredményeink alapján úgy láttuk, hogy a fókák perifériás véredényei jóval a merülés előtt, átlagban 15 másodperccel korábban elkezdtek működésbe lépni.
A kutatók azt találták, hogy a fókák többször visszaállították a vizsgálat alatt a normál véráramlási sebességüket, amelyből arra következtettek, hogy az állatok folyamatos és tudatos irányítás alatt tartják a testüket. A PLoS Biology című tudományos folyóiratban publikált tanulmány arra is rámutatott, hogy
amikor a fókák táplálkoznak, nem maradnak túl sokáig a felszínen ahhoz, hogy helyreállítsák a vérük „normál" oxigénszintjét.
A kutatócsapat az eredmények tükrében most más merülő emlős és az emberek tanulmányozását tervezi. Hangsúlyozták, hogy
a világ legjobb szabadon merülő búvárai hihetetlen rekordokat állítottak fel az elmúlt években
. A mozgás nélküli lélegzet-tartás rekordja 11 perc. McKnight és kollégái azt gyanítják, hogy ezek az „elit" búvárok is rendelkezhetnek bizonyos fokú tudatos irányítással a merülési reflex felett.