A 600 utas és 200 fős személyzet szállítására tervezett SS Noronicot fénykorában egyenesen a „tavak királynőjének” kiáltották ki, és évtizedeken keresztül látta el szorgalmasan feladatát. Minden bizonnyal még sokáig szolgált volna, ha a sors nem tesz pontot karrierjének végére 1949 szeptemberében, egy rutinszerű kirándulás alkalmával.
Tűz az ágyneműtartóban
A több mint félezer utazó éppen az igazak álmát aludta a torontói kikötőben horgonyzó gőzös fedélzetén, amikor egyikük szeptember 17-én hajnali fél háromkor füstöt észlelt. A nyomok egy elzárt ágyneműtartóhoz vezettek, amit az éppen arra járó londiner segítségével kinyitottak. A két óvatlan férfi alábecsülte a probléma súlyosságát, ezért nem értesítettek senkit a fedélzeten.
A szekrényben lévő anyagok azonban a hirtelen beáramló oxigén hatására intenzíven égni kezdtek, és a tűz másodpercek alatt átterjedt a folyosóra is.
Hiába volt a Noronic felszerelve tűzoltó készülékekkel, a pillanatok alatt elszabaduló poklot ezekkel nem tudták megfékezni.
Egyrészt azért, mivel túlságosan nagyok voltak a lángok, másrészt pedig az eszközök egyszerűen felmondták a szolgálatot. A londiner felismerte az oltási kísérlet reménytelenségét és értesítette feletteseit a kialakult helyzetről. Ekkor azonban már rég késő volt: a hajót percek alatt elborították a lángok, és a fedélzeten tartózkodók körében kitört a pánik. Az utasok fejvesztve menekültek, és egymást letaposva igyekezetek elhagyni a Noronicot. Néhányan már a fedélzetről a vízbe vetették magukat, hogy mentsék az életüket, és voltak, akik a hajót rögzítő kötélen kíséreltek meg leereszkedni a biztonságot nyújtó kikötőbe. Sajnos olyan emberek is akadtak, akik a tűz szorításából menekülve csak a mólóra tudtak leugrani, ez pedig végzetesnek bizonyult számukra.
Rémálomba forduló utazás
A Noronicon a személyzet csekély létszámmal volt jelen, ezért esélyük sem volt rá, hogy mindenkit időben figyelmeztessenek. Ennek ellenére megtették, amit tudtak, aktívan segédkeztek az utasok mentésében, sokakat a betört kabinablakokon keresztül húztak ki. Mindeközben a hatóságok is a helyszínre érkeztek, és megkezdték a lángba borult gőzös oltását, valamint az emberek kimentését a vízből. A partról több autóval, a vízről pedig egy tűzoltóhajóról próbálták megfékezni a tomboló tüzet. Az események még így sem zajlottak zökkenőmentesen. A szárazföld felől ugyan a fedélzetnek támasztott létrákkal segítették a kétségbeesett utasok menekülését, az egyik a rendkívül nagy megterhelés miatt eltört, és sokan a vízbe zuhantak. A Noronicot felemésztő tüzet csak nagy nehézségek árán, reggel öt órára sikerült eloltani.
A személyzet erőfeszítése és a gyorsan kiérkező segítség ellenére több mint százan vesztek oda a katasztrófában.
A kabinokban az ágyukkal együtt elégett, a folyosókon egymás karjaiban menedéket kereső emberek maradványai fogadták a roncsot átkutató tűzoltókat.
Az elhunytak pontos számát nem tudták megállapítani, ugyanis a gőzös olyan magas hőfokon égett, hogy néhány esetben még a csontvázak is elhamvadtak. A tragédiáért a hajó kapitányát vonták felelősségre, mivel a vád szerint nem történtek meg a kellő óvintézkedések a tűzesetek megelőzésére. A szebb napokat is megélt Noronic egyben már soha nem hagyta el Torontó kikötőjét: még a katasztrófa helyszínén szétbontották, majd végérvényesen leselejtezték.
További történelmi témájú cikkeket a Múlt-kor történelmi magazin weboldalán olvashatnak.