A tengeren sem menekülhetett gyilkosai elől Lord Mountbatten

Lord Mountbatten, azaz Lajos Ferenc battenbergi herceg haditengerészeti uniformisban
Fotó: Wikipédia / Allen Warren / CC BY-SA 3.0
Vágólapra másolva!
Az ír–angol viszony már a középkor óta konfliktusokkal terhelt volt. Az angolok általi elnyomással szemben az írek nemcsak politikai, hanem más, jóval erőszakosabb módon léptek fel. Egyike volt ezeknek Lajos Ferenc battenbergi herceg kegyetlen meggyilkolása.
Vágólapra másolva!

Ezt az időszakot a brit politikában meglehetősen szofisztikáltan csak „A Bajok” (The Troubles) névvel jellemezték. Az események több ezer halálos áldozattal jártak, és az elnevezéssel a Brit-szigetek modern-kori történetének egyik legvéresebb korszakát jelölték. A merénylet ennek megfelelően nemcsak a királyi családot, de az egész brit társadalmat is alapjaiban rázta meg.

Végzetes nyaralás

Lord Mountbatten 1979-es vakációját (szokása szerint) az írországi Mullaghmore melletti nyaralójában töltötte. Ez az aprócska falu azonban Bundoran közelében helyezkedett el, ami az Ír Köztársasági Hadsereg (IRA) tagjainak és szimpatizánsainak kedvelt találkozóhelye volt. Ők Észak-Írország Egyesült Királyságból való teljes kiszakadásáért harcoltak, ezért nem meglepő, hogy eredendően ellenségüknek tekintették az angol uralkodóházat.

Lord Mountbatten Szingapúrban (1945)
Fotó: Wikimedia Commons/Royal Navy official photographer: Trusler C (Lt) 

Az éjszaka leple alatt az IRA egyik katonája körülbelül 23 kilogrammnyi zselatindinamitot helyezett el az ekkor éppen mit sem sejtő és valószínűleg nyugodtan alvó Lajos Ferenc halászhajóján. 

A bomba azonban csak hét órával később robbant fel, amikor a lord és a családja már a nyílt tengeren rákásztak.

Mountbatten csodával határos módon túlélte a detonációt, és a segítségére siető halászok támogatásával elérte a partot. Amikor megpróbálták kiemelni a szárazföldre, elvesztette az eszméletét és rövidesen belehalt sérüléseibe. Az áldozatok között volt még a lord 14 éves unokája, Nicholas Knatchbull, továbbá a hajó személyzetének egyik fiatalkorú tagja. 

Lord Mountbatten katonai díszszemlén 1946-ban
Fotó: Wikipedia

Lajos Ferenc lánya és annak férje, valamint gyermekük csak súlyos sérüléseket szenvedtek, de szerencsésen túlélték a támadást. Az IRA három nappal a robbantás után vállalta a felelősséget a merényletért, és érvelésük szerint ezzel kívánták felhívni az angol nép figyelmét arra, hogy milyen szenvedéseket élnek át nap mint nap az írek Észak-Írországban az angol uralom alatt.

A „dieppe-i mészáros” megérdemelt sorsa?

A tragédia azért is volt megdöbbentő, mivel Lord Mountbatten a néhai Viktória királynő dédunokája és II. Erzsébet királynő másodunokatestvére volt. Emellett korábban sok katonai tisztséggel rendelkezett, többek között törzstiszti rendfokozatot viselt az Admiralitásban, de a Brit Királyi Haditengerészet parancsnoki székében is megfordult. Tehát egyáltalán nem volt jelentéktelen személynek mondható. A Sinn Féin (ír nacionalista párt) akkori alelnöke, Gerry Adams úgy érvelt, hogy a lordot ennek megfelelően nem tekintették civilnek, hanem katonai célpont volt egy háborús helyzetben. Ezzel a kijelentésével kiérdemelte számos angol haragját.

A sok áldozatot követelő sikertelen dieppe-i akciót a lord nevével kötötte össze a  közvélemény
Fotó: Wikimedia Commons/Bundesarchiv, Bild 101I-291-1205-14 / Koll / CC-BY-SA 3.0

A lord a második világháború idején 1942-ben sikertelen rajtaütést vezetett a németek által megszállt Dieppe városa ellen. A szövetségesek veszteségei rendkívül magasak voltak, különösen sok kanadai volt az áldozatok között. A veteránok családtagjai emiatt érthetően meggyűlölték személyét. A robbantás után sokan úgy vélték, Isten keze sújtott le rá. 

A tettes előkerítésére nem kellett sokat várni, hiszen már két órával a detonáció előtt elfogtak egy gyanúsan vezető férfit, aki lopott autóval közlekedett. 

Öltözetén pedig Mountbatten hajójáról származó festéket és nitroglicerin-nyomokat találtak. Az elkövetőt 1979. november 23-án az Ír Köztársaságban életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték a gyilkosságokért. A későbbiekben az IRA egy kis híján sikeres merényletet kísérelt meg Margaret Thatcher brit kormányfő ellen is.

További történelmi témájú cikkeket a Múlt-kor történelmi magazin weboldalán olvashatnak.



 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!