Két kisgyereküket húzva biciklizik körbe Európát

Vágólapra másolva!

Óscar és Susana egy spanyol pár, akik imádják a természetet és az utazást. Úgy döntöttek, szenvedélyüket gyerekeik születése után sem adják fel, ezért fogták magukat, és egyéves biciklitúrára indultak Európában hétéves lányukkal, Lucíával és hároméves fiukkal, Daríóval. Budapesten adtak interjút az Origónak.

Harkányi Árpád,

Zárug Anna Zita

Vágólapra másolva!

kerékpár bicikli utazás kisgyerek spanyol utánfutó család túra

Összesen 10 ezer kilométert terveznek, most nagyjából félúton járnak.
A gyerekeket egy utánfutón húzzák maguk után.
Szállásra nem költöttek eddig, étkezésre napi 10-15 eurót.
A gyerekekkel együtt rengeteget tanulnak az út során, és nagyon élvezik.
Azt mondják, nem kell mindent túlaggódni, mindenre van megoldás.

Mikor indultak útnak, hány kilométert bringáztak eddig, és összesen mennyit terveznek?

Óscar: 2016. július 7-én indultunk Pontevedrából. Összesen vagy 4500 kilométert tekertünk idáig, de nem tudom, pontosan mennyit.

Susana: Mert a kilométer-számlálónk néhány napon belül elromlott (nevet).

Óscar: A terv 10 ezer kilométer, de lehet belőle 11 ezer vagy 9 ezer is.

Kerékpárral utazni 10 ezer kilométert már önmagában komoly teljesítmény, de hogy gondolták, hogy ez a gyerekekkel is sikerülhet?

Óscar: Miért is ne? Azért mondom ezt, mert meggyőződésünk, hogy gyerekkel az élet ugyanolyan, mint egyedül.

Egy kicsit bonyolultabb, de meg lehet csinálni.

Susana: Én el sem tudom képzelni, hogy nélkülük csináljam a dolgaimat. Számomra nagyon szórakoztató és nagyon sok örömöt okoz a gyerekekkel utazni, mert egész nap velük együtt tanulok.

Hogyan jött az ötlet, és miért pont háromkerekű trike kerékpárokkal és utánfutókkal utaznak?

Óscar: Nekünk legjobban a fekvőbiciklik tetszettek, mert ezt tartjuk a legjobb biciklizési formának. Utána megnéztük, hogyan tudnának a gyerekek velünk utazni. Azért választottuk az egykerekű utánfutót, mert elöl már van három kerék, és túl sok lett volna még kettő.

Susana: Több módot is megvizsgáltunk, hogyan vigyük a gyerekeket. Egy madridi boltban tanácsolták ezt a trike-ot és ezt az utánfutót, amiben pedál is van, így Lucíának is nagyon szórakoztató és kényelmes, hogy segíthet a papának és a mamának. És van egy teteje is, ami véd az esőtől, a széltől, a naptól.

Tudom, hogy ez nagyon indiszkrét kérdés, de azt is tudom, hogy nagyon sokan kíváncsiak rá: miből finanszírozzák az útjukat? Illetve mennyibe kerül átlagosan egy napjuk ezen az úton?

Óscar: Az út finanszírozásának megtervezését három éve kezdtük. Hónapról hónapra megtakarítottunk.

Susana: Nem voltak szponzoraink, de voltak barátaink, akik a vállalkozásaikkal segítettek a kisvárosunkban. Amúgy naponta 10-15 eurót költöttünk. Ezt csak a négyünk étkezésére fordítottuk, szállásra nem költöttünk semmit.

A gyerekek élvezik az utat? Megjegyzik, amit látnak? Tanulságos számukra?

Óscar: A tapasztalataink kitűnőek. Nagyon különleges módon élik meg az egészet. Nyilvánvalóan Lucía, aki hétéves, több dologra emlékszik, mint Darío, aki hároméves. Az ő számára a létezés formája maga az utazás.

Óscar: Lucíának nagy kedve volt utazni, régóta beszéltünk vele erről az útról. Nagyon élvezi. Babakorától kezdve utazik ő is. Szeret kempingezni, a természetben enni, nem zavarja, ha a földön étkezünk. Darío is emlékszik néhány dologra. Ő is élvezi, de másképp.

Óscar: Nagyon fontos, hogy Lucía rengeteget tanul az úton, nyelveket, földrajzot, kultúrát. Más gondolkodású emberekkel találkozik, így nyitottabb lesz mindenre a világban. Régebben zárkózott volt, de ma már nyitottabb.

Sokszor halljuk, hogy a gyerekeknek állandóság kell, délutáni alvás, pontos napirend, biztonság. Gondolom, ezeket nem minden nap tudják megkapni az úton. Ez nem gond számukra?

Susana: Valóban szükségük van napi beosztásra. 11-12 órát kell aludniuk naponta, mivel egész nap a szabadban vannak. A napunkat e köré szervezzük. Körülbelül egy órát reggelizünk, van tízórai, játszunk egy keveset, ebédelünk, megint játszunk egy kicsit, délután uzsonna, játék, aztán vacsora, játék és alvás. Persze ez megváltozhat, ha valakinek a házában lakunk, és későig játszunk – mint most is (nevet).

De nagyjából mindig betartjuk a napi rutint, mert ha nem, az tovagyűrűzik: ha nem alszik eleget, akkor nem eszik, ha nem eszik, akkor nyűgös lesz.

Észre kell venni, ha nem akarnak tovább maradni az országúton, és akkor azt mondjuk, hogy csak 10 kilométert megyünk aznap. De ez nagyon ritkán fordul elő.

Eredetileg ez volt a tervezett útvonal, de ez menet közben változhat Forrás: Familia Supertramp

Óscar: Az évszaktól is függ az időbeosztás. Tehát van egy rend, de azért alkalmazkodunk is a körülményekhez.

Amellett, hogy a gyerekekre állandóan figyelnek, tudják élvezni az utat?

Óscar: Mi is velük tanulunk, és mi is velük együtt élvezzük. Ez az út sokat változtatott rajtunk is.

Susana: Megtanultunk együtt élni napi 24 órán keresztül. Az elején még sok időt eltöltöttünk az ételkészítéssel, a sátor építésével és bontásával, a gyerekek öltöztetésével, és csak 10 kilométert tudtunk haladni.

De ma már egy csapat vagyunk. Ha valaki elfelejt valamit, a másik szól.

Lucía már iskolaköteles, ezt hogyan oldották meg?

Susana: Spanyolországban az oktatási minisztérium lehetővé teszi, hogy ha a szülők külföldön dogoznak, vagy ha a gyerek élsportoló, akkor távoktatásban, az interneten keresztül végezheti a tanulmányait. Ez olyan, mint egy iskola, de te oszthatod be az időt és a tantárgyak sorrendjét. Ez így nagyon rugalmas és kényelmes. De vannak tankönyveink is.

Nyomtatott vagy digitális formában?

Susana: Nyomtatottban, és elég nehezek (nevet). Lucíának minden negyedévben dolgozatokat kell benyújtania online, amiket a tanár kijavít, és visszaküld.

Megszakítani a karriert egy évre még gyerekek nélkül is kockázatos vállalkozás. Nem tartanak emiatt a jövőtől, hogy mi lesz, ha nem találnak újra munkát? Megéri ezt kockáztatni egy ilyen útért?

Óscar: A törvény lehetővé teszi, hogy a munkavállaló fizetés nélküli szabadságra menjen. Van némi kockázata, hogy a végén nem ugyanarra a pozícióra veszik vissza, de

számomra ez egy vállalható kockázat volt az álmaink eléréséért.

Hány kilométert haladnak egy nap, és egy hétből átlag hány napot bringáznak?

Óscar: Naponta 30-40 kilométert tekerünk. A legtöbb 90 kilométer volt, pont, amikor idejöttünk. A legkevesebb 10, az elején, a hőség miatt. A hétből átlag öt napot megyünk.

Milyen nehezek a bringák és a csomagok?

Óscar: A biciklik mindegyike 16 kilogramm, ahogy az utánfutók is. Mindennel együtt mindkettőnk 150 kilogrammot mozgat, így összesen 300 kilogramm, amit körbehordunk Európán. Persze ez attól is függ, hogy Lucía mennyi követ gyűjt össze az úton (nevet).

Mi van a csomagokban?

Susana: Nálam vannak a ruhák, a felfújható matrac és a hálózsák. Ezenfelül a kézitáskában van kaja, a játékok, az iratok.

Óscar: Én élelmiszereket viszek, a laptopot, Lucía iskolatáskáját, a gázmelegítőt, a konyhaeszközöket, tolltakarót a hidegre és a sátrat. No meg Lucíát...

Susana: Én meg Daríót.

Volt, hogy nagy bajba kerültek, és egy pillanatra megbánták, hogy elindultak?

Susana: Nekem eszembe jutott egy történet. Épp Szalonikibe tartottunk, és az úton volt egy választási lehetőség: 12 kilométert megyünk tovább, vagy átkelünk egy rozoga hídon. A hidat választottuk, de az tényleg szörnyű állapotban volt. Csak az egyik bicikli tudott átmenni, az enyém. De beleesett egy táska a vízbe Lucía összes ruhájával, és elázott. Mi átmentünk a gyerekekkel a túlpartra, de Óscar végül 12 kilométert került, míg mi ott vártunk rá.

Hány pontot adnának az életükre az út előtt és az út után?

Óscar: Előtte mondjuk 35 pontot.

Susana: Én is.

Óscar: Most 90-et adnék. Azért nem többet, mert öt hónap múlva vissza kell térni.

Susana: Hasonlóképp, de én nem aggódom annyira a visszatérés miatt, mert folytatni akarom, és szervezni a következőt. Úgyhogy inkább kilencvenvalahányat...

Ha most indulnának el, mit csinálnának másképpen?

Óscar: Nem vinnénk Lucía könyveit (nevet). Nem is tudom... Ez egy tanulási folyamat. Az elején talán másképp kellett volna költeni a pénzt.

Susana: Igen, túl sokat költöttünk. Vettünk egy sátrat, amit ki kellett dobni, mert beázott. Ezt a mostani sátrunkat egy srác adta nekünk Rómában, és szintén beázik, de kevésbé (nevet).

Ha tanácsot kellene adni más családoknak, akik hasonló dolgot terveznek, mi lenne az?

Óscar: Ha kisgyerekkel akarnak utazni, tegyenek meg először rövidebb utakat, menjenek el egy hétvégére vagy egy hétre. Legyenek nyitottak és nyugodtak. Ne aggódjanak folyton azon, hogy ez történik vagy az történik velük.

Nyugi! Vannak pillanatok, amikor döntéseket kell hozni, és megoldani a problémákat. Mindennek van megoldása.

Susana: Én azt mondanám, hogy ezt csak meggyőződéssel lehet csinálni. Ha nem vagy meggyőződve arról, hogy ezt akarod, akkor nem fog sikerülni. A többi majd jön magától.

Most merre indulnak tovább? Mi a további úti terv a következő öt hónapban?

Még nem teljesen fix az útvonal. Innen a Duna vonalát követjük Ausztria majd Németország felé, utána Hollandiába. De ha nem megy, akkor Franciaországban haladunk végig az Atlanti-óceán partján, és onnan Spanyolországba. De én nem akarok visszatérni (nevet).

Mihez kezdenek, ha hazaérnek? Van következő terv?

Susana: Ha hazaérünk, elkezdjük tervezni a következő utunkat. Hogy ez a tengerentúlon lesz, hogy hogyan megyünk, hogy Lucía egyedül fog-e pedálozni, hogy örökbe fogadunk-e egy kiskutyát, majd meglátjuk. Ezen fogunk dolgozni.

Óscar: És megosztjuk másokkal is a tapasztalatainkat, ahogy épp most is. Van egy Youtube-csatornánk, egy blogunk, beszélünk az emberekkel. Ez is egy módja, hogy anyagilag finanszírozni tudjuk a folytatást.

Mit tanultak a gyerekeiktől az út során?

Susana: Azt, hogy élvezni kell az életet. Hogy a gyerek szemén keresztül kell nézni a világot. Lehet, hogy néha veszekednek egymás között, de néhány másodpercen múlva már megint boldogok, mert az igazán fontos, hogy játsszanak, és jól érezzék magukat.

Nem kell mindent túlaggódni. Ha eltörik egy pohár, lesz másik.

Ha hazamennek, mennyiben lesznek más szülők, mit csinálnak másképp?

Susana: Nekem az lesz nehéz feladat, hogy Lucía miképp tér majd vissza az iskolába. Most egyfajtaképpen látja a világot, de ott ennek az ellenkezője ellen kell majd küzdenie. Az úton mindegy volt, hogy milyen nyelven játszik a gyerekekkel, nem érdekes, hogy hogyan nézett ki a másik gyerek, csak a játék volt a fontos. De amikor visszamegy az iskolába, ott nem ilyen a közösség. Ott, ha nincs ez a ruhád vagy az a babád, akkor nem számítasz. Lucía ezeket már elfelejtette. Neki más a természete, másképp látja a világot. Nekem anyaként példát kell mutatnom, ugyanakkor el kell érnem, hogy ne érezze rosszul magát ott sem.

Óscar: Ha visszatérünk, akkor is úgy kell megmutatnunk nekik a világot, ahogy azt mi gondoljuk. Nem tudunk megváltozni. Az ember persze fejlődik, de ha valami olyan jó, mint ez, és nem használjuk ki, az nagy kár lenne. Nyugalom és türelem kell elmagyarázni nekik a dolgokat, és támogatni őket a céljaik elérésében.