Utazásod során, fedezz fel minden helyet elektromos kerékpárral!

Vágólapra másolva!
Az idén, bármi legyen az úticél, ha a társad egy elektromos kerékpár, garantáltan 2-3 X annyi látnivaló fog beleférni az idődbe utazásod, nyaralásod során.
Vágólapra másolva!
Forrás:

Akik próbálták már az elektromos kerékpárokat, pontosan tudják, miért mondjuk ezt.

Mert jól tudják, mekkora előny, kényelmesen, ugyanakkor a kerékpározás szabadságával, akár 25 km/h sebeséggel bebarangolni az üdüléseik helyszínét. Legyen szó nagyvárosokról, kis dimbes-dombos hegyi falvakról, vagy akár a tengerpartról szembe széllel, az elektromos kerékpárunkkal, ezek az útvonalak, terepek, játszi könnyedséggel bejárhatók.

Utazások során is ezért olyan népszerű közlekedési eszköz az elektromos kerékpár.

Már hazánkban is egyre több helyen kaphatóak e kerékpárok, hiszen belföldi utazásaink során is, nagyszerű partner, még olyanok számára is, akiknek különböző okokból, hagyományos kerékpárra már nem tudják ugyanazt a távot, szintkülönbséget, útvonalat megtenni, ezért pl. kevésbé bevonhatók a közös élménybe, a nagyszülők, vagy a kevésbé edzett hobbi kerékpárosok, míg elektromos rásegítésű kerékpárokkal mindez könnyen megoldható.

Forrás:

Nagyobb baráti, családi e kerékpáros túrák alkalmával, a legkisebbek szállítása is sokkal könnyebb és kényelmesebb egy megfelelő gyermekülés felszerelésével.

A szuper élmények, és az utazásnál való sokoldalú használatot, csak növeli az a tény, hogy a Berguson kerékpár üzletében megtudtuk, kapható gyermek e kerékpár is (bizonyos kor feletti gyermekek számára). Ezen felül az már csak hab a tortán, hogy utazásunk során, ha saját elektromos kerékpárunkat szeretnénk vinni, akkor az összecsukható elektromos kerékpárokat nekünk találták ki, míg egy hosszú és izgalmas hazai barangoláshoz választhatunk akár elektromos tandemkerékpár modelleket is.

A III. kerületi Vihar utcai kerékpár üzletükben, és a berguson.hu webáruházukban az e kerékpárok 3 napos ingyen tesztelési lehetőséggel érhetők el, így még a döntés előtt érdemes ezt igénybe venni, és különböző terepviszonyok mellett tesztelni az elektromos kerékpárok fent említett előnyeit.

Mint megtudtuk a legnépszerűbb elektromos kerékpár márkák itthon, a Merida, Gepida, Kellys, Cube, márkák kínálataiból kerülnek ki.

Forrás:

Sőt! Mint megtudtuk, a Bergusonnál már bérelhető elektromos kerékpárokkal is várják az érdeklődőket, így nem szükséges nagyobb beruházás ahhoz sem, ha az idén hazánk tájait szeretné valaki családi, baráti körben bebarangolni, szuper elektromos kerékpárokkal.

A Bergusonnál azért is fektetnek nagy hangsúlyt az elektromos kerékpárok bemutatására, és kipróbálására, mivel hazánk jelentős lemaradással bír ezen a területen, a többi eu-s országhoz képest. Európában a tavalyi kerékpár eladási adatok szerint, már az összes eladott kerékpár megközelítőleg 50% bizony elektromos kerékpár volt, ezzel szemben hazánkban ez az arány, nem számot tevő sajnos, így célul tűzték ki, hogy pár éven belül Magyarország is felzárkózik a számokkal a többi eu-s országhoz.

Forrás:

Mi azt mondjuk, utazz az idén bárhova, és bérelj vagy vidd magaddal saját elektromos kerékpárodat, és a kerékpározás szabadságával, járd be a világot, a szűk sétálóutcákat, romantikus hegyi falvakat, vagy hazánk gyönyörű tájegységeit, az egész családdal, és gondolj bele mekkora élmény lesz, ha a gyermeked mellett, a nagyszülők is veletek tarthatnak egy-egy hosszabb kerékpáros barangolás esetén is.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!