A német TUI vállalat által működtetett Mein Schiff 6 nevű hajó 922 utast és 666 fős személyzetet szállít – jelentette az ANA görög hírügynökség.
Senki nem szállhat partra Athénban, először a görög egészségügyi hatóságok koronavírusteszteket végeznek a hajón.
A TUI közlése szerint a fertőzött alkalmazottak tünetmentesek. A görög sajtóban kedden olyan hírek is megjelentek, hogy az érintettek második tesztje már negatív lett.
Helyi hatóságok szerint a legénység 12 tagja fertőzött, őket elszigetelték a hajó fedélzetén tartózkodó 1500 utastól.
A kirándulóhajóra induláskor csak egészséges utasok szállhattak fel, negatív koronavírusteszttel.
A Mein Schiff 6 az első kirándulóhajó, amely a járvány okozta leállás után visszatért a görög vizekre. Szeptember közepén kötött ki Krétán, ahonnan vasárnap este indult el az Athén melletti Pireusz felé. Hétfőn a fertőződések észlelése miatt Mílosz szigeténél is kénytelenek voltak megállni.