Az easyJet EZY2303-as, Lutonból Tenerifére tartó járatának utasai azt állítják, hogy egy csapat fiú káoszt okozott, mivel nem sokkal a felszállás után eléggé berúgtak, abból az italból, amikor felcsempésztek a fedélzetre – számolt be a Daily Star.
A járat egyik utasa szerint a kapitány tudatában volt annak, hogy egy legénybúcsús csoport is utazik a gépen, és felszállás előtt figyelmeztette őket hogy "viselkedjenek", és tiszteljék a többi utast.
A kapitány állítólag figyelmeztette az utasokat, hogy egyes személyek viselkedése miatt előfordulhat, hogy a gépnek vissza kell majd fordulnia, de az is megeshet, hogy más úti cél felé terelik.
A csapat azonban állítólag továbbra is "szitkozódott, fotózta a személyzetet, és megakadályozták, hogy elvegyék tőlük az alkoholt" – írja a Mirror.
Az egyik szemtanú azt mondta:
A négy steward közül kettő a gép elejébe ment, ahol nagyon közel voltak ahhoz hogy sírva fakadjanak, látszott rajtuk, hogy hihetetlenül felzaklatta őket ez az egész... Szörnyű helyzet volt.
Hozzátette továbbá, a hatalmas káosz után a személyzet bejelentette, hogy a továbbiakban nem szolgálnak fel alkoholt a fedélzeten, annak ellenére, hogy tisztában voltak vele, hogy a részeg férfi csapat a saját, csempészett italát issza, amiket állítólag 7UP-os palackokban tároltak.
A repülés során a légiutas-kísérők állítólag közel 20 alkalommal gyűltek össze, hogy megvitassák azt, hogy hogyan kezeljék a helyzetet.
A pilóta azonban egy ponton megelégelte, és úgy döntött, hogy az utazás közepén elveszi a problémás utasok útlevelét.
Amikor a gép végül földet ért Tenerifén, egy közlemény figyelmeztette az utasokat, hogy maradjanak ülve és tartsák bekötve a biztonsági öveket, mivel "a hatóságok felszállnak a gépre".
A felfordulás után a kapitány elnézést kért az utasoktól.
Az egyik utas elárulta, hogy legalább egy légiutas-kísérőt annyira megrázott az esemény, hogy sírva fakadt.
Az EasyJet szóvivője megerősítette a Mirrornak:
Az EasyJet megerősítheti, hogy a Lutonból Tenerifébe tartó EZY2303-as járaton a rendőrség a zavaróan viselkedő utascsoport miatt szállt fel a gép fedélzetére.