Újra látogatható a kastély, ahol egykor miniszterelnökök laktak

Vágólapra másolva!
Teljesen újjászületett a dél-alföldi településen található Tisza-kastély. A geszti palota végre visszanyerte régi pompáját, amit korábban olyan nagyságok laktak mint Tisza Kálmán, vagy éppen Arany János, akinek még egy külön kis házikója is volt a telken. Ma már egy 29 szobás szálláshely, étterem, sportpálya és egy megújult kastélykert is várja az ide látogatókat.
Vágólapra másolva!

A kastély története

A magyar-román határtól alig fél kilométerre található Geszt a Trianoni idők előtt még az ország közepét jelentette, a településről szóló első feljegyzések pedig már egészen korai időkből, 1213-ból származnak. A történelem során szinte mindig nemesi birtokok uralták ezt a környéket.

A geszti barokk és copftílusú Tisza-kastélyt  1760 körül kezdték el építeni, a kastély két legrégibb része eredetileg különálló épület volt – egyik a keleti szárny végén lévő észak-déli irányú, nyitott köríves tornácú épületrész, a másik a nyugat-keleti szárny nyugati végén lévő dupla szobasoros középfolyosós rész –, melyeket az építkezés következő szakaszában építettek egybe.

A kastély honlapja szerint azonban a legnagyobb építési munkálatokat Tisza II. László (1765-1831) és felesége Széki Teleki Katalin (1777-1820) grófnő valósította meg, jelentős részben az 1796-ban történt házasságkötésük után. Az épület a 18. század végén már L alaprajzú volt, ekkoriban létesült a kastély fő szárnyának középső traktusa, a kocsiáthajtó fölé pedig négytengelyes, klasszicizáló késő barokk emeletet, ún. pavilont építtettek.

 A kastélyt, ami a korabeli társadalmi és politikai élet központjává vált, a geszti nép „Babilon” néven emlegette, tervezője id. Czigler Antal építész volt.

Geszt, Tisza-kastély, Tisza, kastély,
A felújított geszti Tisza-kastély.
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd / MTI/Koszticsák Szilárd

Tisza I. Lajos (1798-1856) halála után fia, a majdani miniszterelnök, Tisza Kálmán (1830-1902) örökölte a kastélyt. 1860-ban készült el a keleti szárny külső terasza, ezután építették be a déli kocsiáthajtót, amelynek helyére került a miniszterelnöki dolgozószoba. Tisza Kálmán idejében, 1866 és 1892 között épültek a földszinti fürdőszobák is, fia a szintén miniszterelnök Tisza István pedig bevezette az áramot, a hideg-meleg vizet, valamint a telefont is a kastélyba. A 20. század elején alakították ki a légfűtéses rendszert is. Ezt követően nem sokkal a második világháború miatt a kastély utolsó tulajdonosa Tisza Kálmán Lajos is elhagyta az épületet, amit ezt követően hónapokig szovjet katonák laktak. Később a Debreceni Egyetem diáküdülője lett, az ötvenes években pedig könyvtár, művelődési ház és iskolaként is működött.

 

Arany János több nyarat is itt töltött

Arany János kerti lakja 1902-ből. Fotó: Wikipedia

Az egyik legkedveltebb magyar költő 1850-ben és '51-ben is nyaranta több hónapot töltött a birtokon található kis házban, ugyanis Tisza Domonkost tanította. A költő alapvetően a kastély pavilonjának egyik szobájában lakott, de a csendet keresve sokszor kijárt a kisházba. 

A ház falára 1911-ben Tisza István márványtáblát készíttetett azzal a szöveggel, hogy „Itt lakott Arany János 1851. és 1852 nyarán.” A kis ház egyetlen szobából állt. Mindent eredeti állapotában hagytak meg. 

 

Ismét látogatható a kastély

 

Három éven át tartó felújítást követően június elejétől látogatható a Tiszák egykori geszti otthona, benne a család történetét és mindennapi életét bemutató állandó kiállítással. Az állandó kiállításban eredeti tárgyak, régi festmények és fotók mutatják be a Tisza család és a korabeli Magyarország történetét. A tartalom értelmezését egyebek mellett kosztümös rövidfilmek és hangjátékok is segítik.

A műemlék nagyértékű festményekkel is gazdagodott, köztük Barabás Miklós Tisza Lajost és Tisza Lajosné gróf Teleki Júliát ábrázoló portréival, valamint Ferraris Artúr Történelmi tarokkparti című festményével. Kiemelt értéket képvisel ifj. Tisza Kálmán biedermeier íróasztala, amelyet Joseph Danhauser készített, Strobl Alajos gróf Tisza Kálmánt ábrázoló mellszobra, valamint egy falkavadászatot ábrázoló szivartartó, amelyen Almássy Denise - gróf Tisza István unokahúga - gravírozott aláírása látható.

Geszt, Tisza-kastély, Tisza, kastély,
A felújított geszti Tisza-kastély.
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd 

A Tisza család leszármazottjai - Nitsch Gáborné Tisza Ilona, Patay Ilona és Patay Péter - jóvoltából olyan használati tárgyak is szerepelnek a kiállításban, amelyek eredetileg is a kastélyban voltak. Ilyen például Tisza István elefántcsont levélbontója vagy egy márványból készült asztali óra, tetején turulmadárral.

A rekonstruáció elsődleges célja az volt, hogy az épületegyüttest legutolsó, eredeti állapotában állítsák helyre. 

A főépületben az egyes helyiségek visszakapták korabeli funkciójukat, mint például Tisza István dolgozószobája; míg a női szalon kiállítótérré és rendezvényhelyszínné is vált, ahol lehetőség van üzleti találkozók, csapatépítő tréningek, konferenciák és polgári esküvői szertartások megrendezésére is.
A késő barokk stílusú épület terei a mai kor elvárásainak megfelelő szolgáltatásokat nyújtanak, ilyen a kávézó és a múzeumpedagógiai foglalkoztatótér. A főépület mellett megújult a kastélykert és park, ahol dísznövények és multifunkciós sportpályák is helyet kaptak. Teljes rekonstrukción esett át a Tiszttartó Ház, az Arany János Emlékház és a Tisza család kriptája. Új elemként fölépült az Arany János Vendégház, ami lehetővé teszi, hogy az idelátogatók akár több napot is eltöltsenek a Tisza család egykori otthonánál.

A megújult Tisza-kastély azonban a NÖF NKft. hálózatán belül is egyedülálló, komplex turisztikai fejlesztési mintaprojekt.

 Területén az állandó kiállítás, a múzeumpedagógiai foglalkoztatótér és a kávézó mellett 29 szobás szálláshely, étterem, közösségi terek, valamint sportpályák is várják a vendégeket.

A fenntarthatóságot szem előtt tartó hasznosítási koncepciónk központi eleme a helyi közösségek minél szélesebb körű bevonása a felújított épület mindennapi életébe, a térségi munkaerő alkalmazása és a helyi kistermelőkkel, szolgáltatókkal való szoros együttműködések kialakítása.

– mondta korábban Oláh Zsanett a NÖF Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!