A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNMárton Anna
15:55VívásOlha Kharlan-Anna Marton
HUNSzűcs Luca
15:55VívásSara Balzer-Luca Szucs
HUNMagyarország
20:05VízilabdaMagyarország-Kanada
HUNMagyarország
21:00KézilabdaArgentína-Magyarország
NyílNyíl

Herényi: Nem kizárt, hogy nagykoalíció lesz

Vágólapra másolva!
Az MDF legfőbb ereje a kiszámíthatóság, a Fidesz pedig olyan, mint a kisgömböc, mert minden lehetséges koalíciós partnerét "felfalta"  - állítja Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője, akiről a Vendégszobában az is kiderült, hogy "hülyeségnek" tartja a puskaporról és terrorveszélyről szóló nyilatkozatokat. Az [origo] mind a négy parlamenti párt képviselőjét meghívta, hogy a választások első fordulója előtt válaszoljanak olvasóink kérdéseire.
Vágólapra másolva!

Mi a véleménye a hétvégi nagygyűlésekről? [24.dec]

- Érzelmekre ható, a saját szavazótábor megerősítését célzó összejövetelek voltak. A rendszerváltás előtt én utáltam és soha nem vettem részt a május 1-i felvonulásokon, és ugyanez az elutasítás erősödött bennem, amikor a két rendezvényről szóló beszámolókat néztem. A verseny célja megmutatni, hogy ki tud több embert mozgósítani, ez nyilván a kampány része. De egyik párt sem számolt be arról, hogy ez a két rendezvény mennyibe került és hogy mennyivel növeli azt a hatalmas összeget, amely már rég túllépte a törvény által engedélyezett pártonkénti 386 millió forintot.

Mennyivel lépték túl a pártok a jogszabályban meghatározott, a kampányra szánt összeget? [Zsolto Armano]

- Két független elemző szerint március 20-ig a Fidesz több mint 950 milliót, az MSZP 700 milliónál többet, az SZDSZ közel 450 milliót költött. Az MDF költése 200 millió forintot tett ki. Az MDF az előző ciklusban három ízben kísérelte meg a választói törvény módosítását azért, hogy a kampánypénzek és a pártfinanszírozás ellenőrizhetőbb legyen. Ma az Állami Számvevőszék lehetőségei korlátozottak, a pártok beszámolóit a kampánypénzek felhasználásáról nincs módja alaposan ellenőrizni. A korrupció egyik fontos oka a pártfinanszírozás ellenőrzésének törvényi szabályozatlansága, amely nem csak törvénytelen, de különösen a parlamenten kívüli pártok esetében magát a demokráciát veszélyezteti, mert a támogatók érdekeik alapján a nagyokat részesítik előnyben.

A túllépésnek lehet-e jogi következménye? [Divxking]

- Idáig soha nem volt, hiszen az Állami Számvevőszék jogosítványai rendkívüli mértékben korlátozottak. Kisebb büntetések elképzelhetőek, de olyan erejű lépés, amely a későbbiekben jogkövető magatartásra kényszerítené a pártokat, a jogi háttér szabályozatlansága miatt valószínűleg nem lesz.

Ön szerint, ha a Fidesz elveszti a választást, akkor négy év múlva az MDF megerősödhet annyira, hogy ne csak 5 százalék körül mozogjon, hanem mondjuk 15-20 százalékon? [Teccikérteni?]

- A Fideszt ma Orbán Viktor úgy tartja össze, ahogy az MDF-et annak idején Antall József. Ha a Fidesz másodszor is elveszíti a választásokat, valószínű, hogy egy bomlási folyamat indul el, amelynek eredménye egy artikuláltabb jobboldali érték- és érdekképviselet lehet. Ennek azért is nagy a valószínűsége, mert a magyar jobboldal értékrendjét tekintve sokkal gazdagabb és sokkal tagoltabb annál, hogy ezt egy párt, a Fidesz le tudja fedni. Valószínű, hogy ugyanarra a sorsra jut majd a Fidesz, mint jutott a 94-es választási vereség után az MDF: elveszíti néppárti jellegét, és csoportokra fog szétbomlani.

Mit gondol a kampánybeszédekről? [csillag14!]

- Azt, hogy kampánybeszédek. Kerülik a lényeget, kerülik a költségvetés hiányának lefaragását, kerülik az államadósság csökkentésének lehetőségét, tehát mindent, ami fontos és lényeges. A közelmúltban Németországban a konzervatív párt a kampányában nem zárta ki az adóemelés lehetőségét, hiszen az ország pénzügyi helyzete ezt indokolta. A mi sokkal rosszabb helyzetben lévő költségvetésünk és államháztartási egyenlegünk mellett a két nagy párt már 5-6 ezer milliárd forintnyi ígéretözönnel lepte meg a választókat, anélkül, hogy ezek forrásait megjelölnék. Csak emlékeztetni szeretném önt, hogy a legnagyobb veszély az lesz, ha valamelyik nagy párt kormányt alakítván az ígéreteit megpróbálja betartani. Ez történt egyébként 2002-ben, amikor a szocialisták az ígéretek beváltásával, kétszer 100 napos programmal olyan adósságcsapdába lökték az országot, amelyből azóta sem tudunk kilábalni. Talán egy törvényre lenne szükség, amely szabályozná, illetve határt szabna a választási ígéreteknek és büntetné az irreális ígérgetést.

Ön szerint miben rejlik az MDF ereje? [Dani22Bp.]

- A kiszámíthatóságában. Az őszinteségében és abban, hogy az elmúlt 15 esztendőben sem értékrendjét, sem céljait nem változtatta. Ez nem jelenti azt, hogy nem tartunk lépést az aktualitásokkal, de döntéseinket a lehetőségek figyelembe vételével igyekszünk elvi alapokon meghozni. Ettől kiszámítható az MDF politikája, és természetesen talán legfőbb erősségünk Dávid Ibolya elnök asszony politikája és stílusa, amely őt hosszú évek óta a politikusi népszerűségi lista élmezőnyében tartja. Az elmúlt hat esztendőben még soha nem volt a harmadik helynél hátrább, most éppen a második helyet foglalja el.

Tisztelt Herényi úr, ön nem fél a terrorista merényletekről a kampány folyamán? [LA HAINE]

- Nem félek, hibának tartom a fenyegetettség érzését elhinteni, erősíteni. A mi országunknak békére és normális hangra van szüksége. Egyébként egyenes út vezetett a fenyegetettségig, az első mondat az egyik pártelnök szájából úgy hangzott, hogy puskaporszagot érzek, és néhány hónap múlva a másik pártvezér szájából elhangzott, hogy ő meg terrorveszélyt. Mind a kettő hülyeség.

Mit gondol, megéri ezeket a nagy felhajtásokat csinálni a választások előtt? Lehet hatni ezzel az emberekre? [Partyface 2006]

- Remélem, hogy a normális embereket kifejezetten bosszantja, ha a saját adóforintjaikon hülyítik őket. Ez a kampány drága, színvonaltalan, és inkább irritálja a választópolgárok sokaságát, mintsem megnyerné őket. A két nagy párt kampánya sokkal inkább a már meglévő bázisuk erősítését szolgálja, semmint a politikától elfordulók aktivizálását. Láthatóan nem tudják eldönteni, hogy kinek beszéljenek, attól tartanak, hogy ha a szélesebb sokasághoz szólnak, akkor veszítenek a szűkebb tábortól. A politikai kommunikáció legnagyobb kihívása annak a hangnemnek a megtalálása, amely a megfelelő arányokat alakítja ki.

Köszönöm az érdekes, tartalmas kérdéseket! Még egy hét kitartást és türelmet! Aztán eldől, hogy mi vár ránk a következő négy esztendőben. Akárki győz, az élet megy tovább, lehet szeretni, lehet boldognak lenni, lehet az életet élvezni. Ez alapvetően nem a politikán, hanem saját magunkon múlik.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!