Talán elsőre érdekes lehet, de én sok közös pontot látok Önben és Hofi Gézában Ismerték Önök egymást személyesen? [moderator 885]
- Egy gimnáziumba jártunk. Még fociztunk is együtt a Szent László Gimnáziumban az iskolaudvaron. Nagyon sokra tartottam, megkockáztatom, hogy zseni volt.
Ön szerint baloldali értékeket képvisel a mai szocialista párt? [Humorista]
- Nem. Semmi közük nincsen hozzá. Annyi igazi szocialista van köztük, ahány valódi vas- és fémmunkás a Vasas NB1-es labdarúgócsapatában. Éppúgy a nagytőke pártja, mint a Fidesz.
Mi a véleménye a Munkáspártról? [drkotasz]
- Napjainkban szétesett. Én én elismerem Thürmer Gyula önzetlenségét és odaadását, de keze alatt a párt odáig jutott,hogy a választásokon még az egy százalékot se érte el, és ez több mint bűn. Ez hiba.
Tudom, hogy érdeklődik a foci iránt, sőt játszott is. Érdekelne a véleménye a magyar fociról, illetve ha elmesélné, miért nem ön írta meg. [drkotasz]
- Elég sokat írtam a fociról, de ahogy Könyves Kálmán mondta a boszorkányokról: "semmiféle említés ne tétessék, mert nem létezik". Aki Puskásékat látta játszani, az ma már inkább hátat fordít a pályának játék közben. A gyerekeket pedig már nem érdekli a foci. 13-14 éves koruk után már inkább köti le őket a labda, de több észre lenne szükség ahhoz, hogy modern magyar foci jöhessen létre. Őszintén szólva, nem hiszek abban, hogy a magyar futball valaha visszakerülhet a világ élmezőnyébe.
Ön szerint szükség van egy dunai duzzasztóra Magyarországon? [ákos70]
- Igen, meg is fog épülni - csak tízszer annyiba fog kerülni. Egy öreg mérnök Sólyom Lászlónak írt levelet ebben az ügyben, de ő még nem válaszolt.
Hogyan vélekedik az egészségügyi reformról? [real demalgon]
- Én írtam egy háromkötetes könyvet, a Tékozló Koldus-t, ahol pontosan megírtam, hogy mennyire rossz irányba megy a magyar egészségügy. Pont erről szól, ami most bekövetkezett.
A szüleim szerint jól éltünk akkor, most mit gondol erről: ma hogyan élünk? [deutschbaby14]
- Nagyon kedves és okos szülei vannak. Most nyomorultul élünk egy rosszkedvű országban.
Hogy ítéli meg az úgynevezett demonstrációkat és a kordonbontást? [Humorista]
- Elég szomorú, de azt hiszem, nincsenek más eszközök. A pankrátorok ellen nem lehet görög-római stílusban birkózni. A mai politikusok között egyetlen egy olyan sincs köztük, akire szabad volna rábízni az ország ügyeit. Úgy fognak eltűnni a történelemben, hogy még a nevük zárójelben sem marad majd fent - és ez egyaránt vonatkozik bal és jobb oldali politikusokra.
Milyen lehetőséget lát ma a kapitalizmus garázdálkodása elleni harcra anélkül, hogy a populista, fajvédő jobboldal csapdájába ne esnénk? [anyaffi]
- Most volt egy felmérés Magyarországon, ahol a megkérdezettek 35 százaléka azt válaszolta, hogy a jelenlegi politikai és gazdasági problémákat csak egy ma még nem létező politikai erő lenne képes megoldani. Lehet, hogy én már nem élhetem meg ezt, de a nép, amely sokkal bölcsebb a politikusainál talán igen. A mai jobb és baloldal egyaránt alkalmatlan erre a feladatra.
Mit gondol az Európai Unióról? [Váci rendes srác]
- Nem kellett volna belépni. Ebből csak bajunk van. Teljesen világos, hogy a gazdagabb és erősebb országok "szemétlerakó telepe" lettünk. Nem lehet a nagy nemzetekről önzetlenséget feltételezni.