Parti Nagy Lajos: "Minden írás furcsa"

Vágólapra másolva!
Parti Nagy Lajos író, a Társalgóban elmondta: ha több élete lenne, egyikben nem csinálna mást, csak körbecsavarogná a világot. Nem tudja, hogy író-e valójában, abban azonban biztos, hogy valahol minden írás furcsa. Az általa teremtett irodalmi alakot, Sárbogárdi Jolánt például nem más, mint a dilettantizmus szépsége és szomorúsága ihlette. 
Vágólapra másolva!

Mi a véleménye a pár soros SMS-versekről? (MiszterSzmisz)

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

- Ez olyan, mintha azt kérdezné, hogy mi a véleményem az írógépelt versekről, vagy a Windowsban írt versekről. Ha jó, jó, ha nem, nem.

Olvastam, hogy Berlinről ír könyvet. Mikor lesz kész? Milyen jellegű a könyv? (csucsk)
- Egy évet töltöttem Berlinben egyhuzamban, valamint előtte és utána többször, és máig nem tudom megfejteni, hogy mitől olyan különlegesen szeretnivaló az a város. Tulajdonképpen ezért írom ezt a könyvet, hogy magamnak megválaszoljam ezt a kérdést. Jellege szerint valahol a a széppróza, a napló, a fikció és a dokumentum elegye lesz. Akkor tudom pontosan megmondani, hogy mi is voltaképpen, ha készen lesz. Konkrétan cédulákból, kisebb-nagyobb feljegyzésekből fog állni: ál, és valódi cédulákból.

Összefutott Kertész Imrével?(Ott, Berlinben.) (csucsk)
- Berlinben kevésbé, inkább Budapesten szoktunk összefutni, ha épp van egy kicsi időnk.

Nekem elég furcsának tűnik az Ön írása, például itt cseten is. (Adi-ka)
- Minden írás furcsa.

Mennyire tekinti maradandónak azt a nyelvi világot, amelyet megteremtett? Mennyire egy (remélhetőleg) gyorsan múló világ gyorsan tűnő árnyéka a nyelven az a kegyetlen slamposság, amelynek Ön műveiben emlékművet állít? (Varganyai)
- Ezt majd az idő dönti el, illetve az olvasók. Ki így, ki úgy.

Mennyire figyeli a mai feltörekvő tehetségeket? Ön szerint ki lehet a jövő Parti Nagy Lajosa? (coll)
- Kevésbé figyelem, mint amennyire szeretném, úgyhogy erre nem is tudok válaszolni.

Mi a véleménye a ponyvaregényekről, amelyek a piac nagy részét kiteszik? Ön szerint hol helyezkedik el a szépirodalom és a ponyva közti határ? (coll)
- Amióta nagybani könyvtermelés folyik, azóta a könyv kinézetű tárgyaknak a 80%-át ilyesmik tették ki és még teszik ki ezentúl is. Ezekkel semmi baj nincs, csak nem kell őket összekeverni az irodalommal, és nem szeretem, hogyha egy bulvárkiadó úgy viselkedik, mint hogyha nívós irodalmat adna ki. Hogy a szépirodalom és a ponyva közti határ hol van, arra csak azt lehet mondani, hogy mikor hol. Ezt a korok, divatok, írók és olvasók alkalomról alkalomra húzzák meg. Lásd: Rejtő Jenő.

Melyik korban élne a legszívesebben? (mint író) (jean_luc_picare)
- Ebben, vagy mindegyikben - és persze van egy nosztalgiám, a 19-20.század fordulója iránt.

Mesélne a családjáról? Hogyan viszonyulnak az íráshoz? (coll)
- Édesanyám itt él Budapesten. Van egy húgom. Van, amit szívesebben olvasnak, van, amit kevésbé.

Van kedvenc rendezője, esetleg film, ami közel áll önhöz? Melyik filmben szerepelne szívesen, milyen főhőssel azonosulna leginkább? (kokonyaoreglany)
- Ez kicsit olyan, mint a kedvenc költő. Mostanában nagyon sokat gondolok Fellinire, a múltkor megint megnéztem az Amarcord-ot. Azt hiszem, hogy hozzám ez a tónus áll a legközelebb. Olyan főhőst, akivel azonosulnék, nem tudok mondani, utoljára talán gyerekkoromban tudtam volna, akkor viszont ezret.

Milyen tervekkel áll neki egy-egy évnek és milyen tervei vannak úgy egyáltalán? (coll)
- Tervem rengeteg van, és mindig sok mindentől függ, hogy mennyit tudok belőle megvalósítani. Talán épp arra vannak a tervek, hogy az ember ne mindet valósítsa meg. Nagyon hosszú lenne felsorolni, hogy melyek ezek, mondjuk, könyveket írni, jó szövegeket.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!