Drajkó: Együtt sírunk, együtt nevetünk

Vágólapra másolva!
Az Axelero vezérigazgatója szerint az internettarifák csökkenését már márciustól érezni lehet. Drajkó László az [origo] olvasóinak kérdéseire válaszolt a Társalgóban.
Vágólapra másolva!

Én azt kérdezem, hogyan és milyen formában érezzük, hogy e hónaptól olcsóbb lesz a net? (Zita46)

- Szombattól vannak az Axelerónak a kombi 15, 40, 100 órás csomagjai a piacon, amelyek a telefonálás és az internetezés költségét egyben magukba foglalják. Előfizetőink és más internetezők ezt választhatják, s ez azonnal csökkenti az összköltséget, például a tőlünk korábban megvásárolt előfizetéshez és a telefonszámla internetes sora összegéhez képest. Azok az ügyfelek, akik a Matávtól veszik igénybe a 100 órás kedvezményes csomagot, az Axelero nélkül is jelentős csökkenést érhetnek el (58%), amennyiben tényleg interneteznek havi 100 órát.

Forrás: ORIGOMatáv-leányként mennyire felhőtlen a viszonyuk "apukával"? (drumlin)

- Mint befektető tulajdonos, kifejezetten kedvező, mint bennünket kiszolgáló főbeszállító, fejlődőképes, és mint értékesítési partner, együtt sírunk, együtt nevetünk.

Nem gondolja, hogy a modemes elérések ára indokolatlanul magas? (hakapepsi)

- Azt gondolom, hogy a modemes elérés ára indokolt. Sajnos ehhez a technológiához kapcsolt költségek szerint indokolt, és nem a hazai felhasználók pénztárcája szerint. Ennek reális csökkenése együtt fog járni az internetezés széles körű elterjedésével. Ez kifejezetten egy méretgazdaságossági játék.

Milyen új szélessávú tartalmak várhatók a magyar weben a valóságshow-kon és rádiókon túl? (ADSLengine)

- Folyamatban van a Mindentudás Egyeteme is, ami szintén komoly közönségsiker az internetezők egy másik körében. A médiaipar saját termék-életciklusába még nem iktatta bele az internetet, hiányzik a premier mozi, mozi, videotéka, videokazetta, DVD, kereskedelmi televízió, állami televízió, süllyesztő sorozatból, hogy hová lép be az internet. Mi rájuk várunk.


Sokan váltanak ADSL-re

Augusztus óta sok idő eltelt. Sikerült már megfigyelni a dial-up netezési szokások változását a magyar netezés történetének legmocskosabb húzása óta? Értsd: 150 forint, Mindenkinek eltörlése. Ha igen, milyen irányú változás történt? (janyka)

- Hogy korrektek legyünk, aki a 150 forintot és a Mindenkinek csomagokat eltörölte, az ugyanaz, aki azokat adta (Matáv), egyébként ezzel is hozzájárult az internet hazai fejlődéséhez. Az internetezési szokásokat ezen idő alatt az jellemezte, hogy tömegessé vált a szélessávra való átköltözés, hisz ma már többen vannak az ADSL-ügyfelek, mint valaha a Mindenkinek felhasználók. A dial-up területen az átlag forgalom folyamatosan csökkent, ez ma 16 óra/előfizetés, de az összes felhasználó száma már októberben utolérte a korábbi csúcsot.

Sokak szerint erőtlen és kapkodó az informatikai minisztérium. Hogyan értékeli a tárca elmúlt egy évét? (drumlin)

- Nem tisztem őket értékelni. Az internet elterjesztése határozottan szándékukban áll, amit messzemenőkig méltányolok.

Ön szerint az tisztességes versenyhelyzet, ha az Axelero a többi netszolgáltatónál jóval nagyobb kedvezményeket kap a Matávtól? (QnAdam)

- Nem kap. Minden szerződésünket kötelező jelleggel be kell adnunk a HíF-hez, így ez teljesen átlátható. Jelenleg az Axelero ellen semmilyen versenyhivatali eljárás nem folyik, ellenben nekünk van más ellen egy beadványunk.

Forrás: ORIGOMiért nem nyomul az Axelero agresszívabban a kábeltévés internet piacán? Túl jó konkurencia a UPC? (husleves)

- Sajnos, jelen helyzetben a kábelszolgáltatók rendelkeznek a hálózat felett, ez a piac egyáltalán nem lett még liberalizálva.

Ön, egy vezetékes internetszolgáltató vezetője miként látja a mobilinternet (GPRS, EDGE, 3G) jövőjét? (A_Grincs)

- Jelen időben szeretném Sugár Andrást idézni: "Olyan dolog, hogy mobilinternet nincsen. Amit a mobiltelefonra dolgoztak ki a szolgáltatók, mobil multimédiának hívják, és erre a piacra internetszolgáltatókat még nem nagyon engedtek be." Természetesen a mobiltelefónia is egy hordozó közege lesz az internet-hozzáférésnek, az igazi kérdés azonban az, hogy mikor és mennyiért. Nem tudom a választ.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!