Mindennapi stressz – nem mindegy hogyan küzdünk meg vele!

A stressz mindennapjaink szerves része, ám annak kezelése és a vele való megküzdési formák kulcsfontosságúak a mentális és fizikai egészség fenntartásában.

Lazarus és Folkman munkássága a stresszkutatás területén széles körben ismert, eredményeik többek között arra is rámutatnak, hogy a stresszel való szembenézésnek komoly kognitív faktorai is vannak. Egyik híres kutatásukban a résztvevők rövidfilmeket néztek meg, amikben a szereplők munkahelyi baleseteket szenvedtek el egy asztalosgyárban. Miközben ezt a filmet nézték, a vizsgálati személyek bőrére szenzorokat raktak, hogy vizsgálják a testnedv kiválasztódásukat, valamint a szívműködésüket is figyelték. A vizsgálati személyek stresszre adott fiziológiás reakciói attól is függtek, hogy a látott sérüléseket a nézők maguk milyen mértékűnek ítélték meg. Későbbi kutatásaiban Lazarus úgy módosított, hogy a nézőknek már megadott két információt: Először is elmondta a nézőknek, hogy a sebesültek csak színészek, és a fájdalmat csak eljátsszák, a másik csoportnak pedig elmondta, hogy a videó céllal készült, mert munkahelyi balesetekre akarja felhívni a figyelmet. 

Akik a második információt kapták, kevésbé élték meg stresszesnek a filmnézést, mert úgy álltak hozzá, hogy a filmnek célja van, ezért célja van annak is, hogy az amúgy felkavaró jeleneteket végignézzék. (Lazarus, 1966; Lazarus & Folkman, 1984.)

A coping, vagyis a megküzdés fogalmát is ezeknek a kísérleteknek köszönhetjük. A stresszhelyzet megoldását célzó alkalmazkodási próbálkozások lehetnek probléma-, illetve emóciófókuszú megküzdési módok. Az emóciófókuszú coping célja a stresszhelyzethez kapcsolódó negatív érzelmi állapot csökkentése, kiküszöbölése. Ennek két előnye van: egyrészt az, hogy az aggodalom csökkentése önmagában is hasznos, másrészt pedig a stressz által kiváltott negatív érzelmi állapot akadályozza a stresszel való aktív szembenállást. Ez a megküzdési mód segít, hogy áttérjünk a problémafókuszú megküzdésre. A problémafókuszú coping esetében a személy a stressz forrását kívánja megszüntetni, vagy éppen kikerülni a fenyegető ingert. Ezért olyan célok felé halad, amelyek a stressztényezőt gátolják. (Lazarus, Folkman 1966, in Haslam 2004.)

A kutatások azt mutatják, hogy a problémaközpontú megküzdés hosszú távon hatékonyabb lehet, különösen olyan helyzetekben, ahol van lehetőség a stresszor, vagyis a stresszhelyzetet kiváltó tényező kontrollálására. 

Egy tanulmány szerint azok az egyének, akik inkább a problémaközpontú megküzdést alkalmazzák, alacsonyabb szintű stresszt és jobb általános egészségi állapotot mutatnak (Carver, 1997). Ugyanakkor az érzelemközpontú megküzdés is hasznos lehet, különösen olyan helyzetekben, ahol a stressz forrása nem kontrollálható – ilyen lehet egy krízishelyzet vagy akár egy veszteség megélése is.

Egy másik kutatás azt vizsgálta, hogyan befolyásolja a társas támogatás a megküzdési stratégiák hatékonyságát. Az eredmények szerint azok, akik erős szociális hálóval rendelkeznek, hatékonyabban képesek kezelni a stresszt. (Cohen és Wills, 1985). A társas támogatás különösen fontos a hosszú távú stresszkezelésben, mivel segít az érzelmi kimerültség megelőzésében és a reziliencia növelésében.