Georg Spöttle: Iráni ballisztikus rakétákat vásárolhatott Moszkva

Vágólapra másolva!
A Pentagon és a Fehér ház aggodalommal figyeli Oroszország és Irán fegyverfejlesztését és kereskedelmét. Amerikai és német hírügynökségek szerint Moszkva ballisztikus rakétákat vásárolt Teherántól és ezeket már le is szállították a Kaszpi-tengeren keresztül. Washington DC szankciókkal fenyegetőzik, ám ezeknek sok értelme nincsen.
Vágólapra másolva!

Teherán a drónok mellett vélhetően ballisztikus rakétákat is fog szállítani orosz partnerének. A két állam a közelmúltban komoly stratégiai szerződéseket kötött egymással, amelynek része a fegyverrendszerek közös fejlesztése és gyártása, valamint a katonai segítségnyújtás. A drónok gyártásában már szép eredményeket értek el és Moszkva egy melletti üzemben közösön állítják elő a katonai robotrepülők több változatát. Irán az elmúlt évtizedekben sikeresen fejlesztette rakétatechnikáját és fegyverei a világ élvonalában vannak:

A „Shabab-2” nagyhatótávolságú rakéta egy 770 kg-s robbanófejet képes 500 km távolságra eljuttatni. A tizenegy méter hosszúságú 6500 kilogramm súlyú eszközt már sikerrel tesztelte a Szepah Paszdaran (Forradalmi Gárda).

A „Dezful” 1000 km távolságra lévő célokat tud megsemmisíteni egy 380 kg súlyú robbanótöltettel. A 4600 kilogramm súlyú 10,4 m hosszú rakéta elérheti az összes ukrán stratégiai célpontot, amennyiben az orosz hadsereg valóban beveti ezt a fegyvert.

A „Fateh 110” 300 km hatótávolságú és egy 450 kilogramm súlyú robbanófejet hordoz. A 3500 kg súlyú rakéta hossza 8,8 m. Irán az Iszlám Állam terrorszervezet állásai ellen vetette be őket nagy sikerrel Irakban.

A „Fath 360” típusú rakétát maximálisan 120 km távolságra lévő célok ellen vetik be. A 150 kg súlyú taktikai robbanófejet egy 787 kg súlyú és 5,2 méter hosszú rakéta hordozza.

Az „Ababil” a lekisebb rakéta az eszköztárban. A rövid hatótávolságú fegyver egy 45 kg-os robbanófejet juttat el maximálisan 86 km. távolságra. Súlya 240 kg, hossza 3,8 méter.

A Pentagon szerint Oroszország nagy valószínűséggel a „Fath 360-at” és az „Ababilt” rendelhette meg elsőkörben, mivel ezekkel komoly előretörést érhet el a fronton.

A Forradalmi Gárda mérnökei szerint a „Fath 360” egy rendkívül precíz fegyver, amelyet műholdas navigáció juttat célba. A teherautóra szerelt mobil kilövőállásban hat rakétának jut hely. Az amerikai HIMARS rakétavető iráni változata a Pentagon szerint. A kisméretű föld-föld rakéták alkalmasak parancsnoki állások, fegyverraktárak és laktanyák elleni csapásokra.

Fotó: Georg Spöttle

Washington DC és Brüsszel már most szankciókkal fenyegetőzik az iráni kormánnyal szemben. Iránt ez kevéssé fogja elrettenteni, mivel a BRICS államok közösségének a tagja és ne felejtsük el, hogy ez magában foglalja a föld lakosságának bő egyharmadát. Ez pedig sokkal komolyabb gazdasági potenciál, mint az Európai Unió. Iránnak az USA-val sem kereskedelmi sem pedig diplomáciai kapcsolata nincs az Iszlám Forradalom óta, amikor 1979-ben elűzték Reza Pahlavi uralkodót és Imám Ajatollah Khomeini átvette az ország irányítását. 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!
GeorgSpöttleavatar
Szerző:Georg Spöttle
Szerző:Georg Spöttle