Néhány eszement önkormányzat jóvoltából egyre több farkas, ló és más állat koptathatja az iskolapadokat

Vágólapra másolva!
Állatként azonosíthatja magát egy skót általános iskolai tanuló. Az illetékes helyi önkormányzat képviselői beadták a derekukat, és „fajdiszfóriára” hivatkozva beleegyezett, hogy a gyerek „állat legyen”. Pedig figyelmeztették, csak a fantáziájában szerepel az az állapot. Mellesleg Skóciában már a harmadik ifjú kapott ilyen engedélyt. A jó példa ragadós, nyilván lesznek még követőik. William Wallace forog a sírjában.
Vágólapra másolva!

A múlt hónapban a Daily Mail hozta nyilvánosságra, hogy valahol másutt Skóciában, egy középiskolás diák farkasként azonosíthatta önmagát. Most egy harmadik önkormányzat is állati útra lépett, és elismerte az iskolás fajdiszfóriáját (vagyis azt, hogy kényelmetlenül érzi magát emberként, jobban szeretne állat lenni), de nem volt hajlandó nyilvánosságra hozni az érintett állattípust. Lehet, hogy botsáskának képzeli magát, de a csillagorrú vakond sincs kizárva.

A Daily Mail nem nevezte meg az érintett helyi hatóságokat, hogy védje a gyerekek személyazonosságát – de a napokban össztűz alá vették az érintett önkormányzatokat.

Dr. Tommy MacKay, dunbartonshire-i neuropszichológus szerint a támogatásra szoruló, sebezhető gyermekek valószínűleg hajlamosabba beleélni magukat a fantáziavilágukba, és ez valószínűleg nevetségessé teszik őket kortársaik körében.

Természetesen nincs tudományos bizonyíték egyetlen olyan állapotra sem, amit »fajdiszfóriának« neveznek” 

– nyilatkozta a szakember.

A legutóbbi ügyben érintett önkormányzati testület kijelentette, hogy még nem születtek különleges intézkedések a fajdiszfóriás tanulókkal való bánásmódra. Igaz, adott esetben a fajdiszfóriát kiegészítő támogatási szükségletként kezelik, és „mérlegelik a a támogatási lehetőségeket.”

A jó példák nyomán pedig egyre több fiatal veszi fel rókák, madarak, kígyók, cápák, sőt, dinoszauruszok személyiségét. Hogy ez utóbbiak, hogyan viselkedtek? Talán az őslénykutatók meg tudják mondani.

A Daily Mail által a múlt hónapban látott hivatalos dokumentumok megerősítették az első ismert esetet Skóciában, amikor egy iskola elismerte, hogy egyik diákja farkas, és a „bundások” nevű csoport tagja, akik állati személyiségjegyeket hordoznak magukban.

A vita azután alakult ki, hogy egy aberdeenshire-i iskolának tavaly le kellett tagadnia azokat a pletykákat, amelyek szerint egy tanuló macskának vallotta magát, aki a WC-ben a csészék helyett egy alommal teli tálcába végezte a dolgát.

A fajdiszfóriának semmi köze nincs a tudományhoz, ez egy szociokulturális jelenség” 

– jelentette ki a Mail-nek dr. MacKay. - „Az individualizmus korát éljük, amikor az egyének maguk döntenek identitásukról. Nem számít, ha ennek az azonosságnak minden génünk és sejtünk ellentmond.”

„Az iskoláknak egyetlen gyermek mentális egészségügyi problémáit sem szabad elősegíteni, felnagyítani. A józan ész szavára és a vezetői képességekre kell figyelni – nyilatkozta Chris McGovern, a miniszterelnökség korábbi tanácsadója.

A szülők pedig attól tartanak, hogy ha engedélyezik a gyerekeknek, hogy állatként azonosítsák magukat, az nem készíti fel őket a felnőttek világára, és könnyeben kerülnek a pedofilok hálójába.

A Daily Telegraph arról számolt be, hogy egy walesi középiskolában az egyik diákról azt mondták, hogy a tanár kérdéseire nyávogással felel. Másutt a tanulók ragaszkodtak ahhoz, hogy dinoszauruszként kezeljék őket, az egyikük pedig lónak tartja magát.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!