A lap birtokába jutott információ alapján a 2007-es terveket minden esetben az idén végrehajtott és végrehajtandó létszámleépítés, zárolás és illetményemelés által korrigált költés alapján készítik el. A központi igazgatásban kétezer, a minisztériumokhoz csatolt igazgatási szerveknél további ötezer főt bocsátanak el az idén. A költségvetési szervek számának csökkentése, a közigazgatási racionalizálása további 14 ezer fős létszámleépítést eredményezhet.
A jövő évi költségvetésben előreláthatólag hétezerrel kevesebb ember bérköltségével kell számolni. Ám az elbocsátandók - hatról kéthavira csökkentett - végkielégítése és az elhelyezkedésükre létrehozott programok így is többletkiadást jelentenek.