Andrásfalvy Bertalan

Tárgyi kultúra és hagyomány

II. 2. Az anyagi és a szellemi szükségletek és a belőlük fakadó következmények

Az anyagi, testi szükségletek felismerése és kielégítése egyszerűbbnek, könnyebbnek látszik. Eszünk, mert éhesek vagyunk. De hogy milyen ételre van szükségük, azt az emberek csak az évezredek során kialakult hagyományból, gyakorlatból tudták. Mára már a tudomány meghatározta, hogy például egy felnőtt embernek ennyi és ennyi vízre, szénhidrátra, fehérjére, sóra, vitaminra, nyomelemekre van szüksége, hogy éljen és egészséges maradjon. Leegyszerűsítve: ha az ember észrevette, hogy valami miatt beteg, gyenge, öntudatlanul is először azt kereste, hol tért el ősei gyakorlatától, akik éppen azért maradtak meg, mert minden szükségletüket kielégítették. A szükségletek kielégítetlensége, a hiány nem mindjárt válik érzékelhetővé, a hiány nem azonnal jár bajjal. Ha nem iszunk vizet, rögtön érezzük a szomjúságot, de ha nem kapunk elég vitamint, akkor esetleg csak hónapok múltán jelentkezik a baj. A lelki, szellemi, érzelmi szükségletek kielégítetlenségének következményei esetleg csak évek múltán jelentkeznek, s nem egy esetben már nem lehet pótolni a hiányt. Ha annak idején nem jött létre a személyes kötődés, a családhoz, közösséghez, szülőföldhöz való tartozás élménye, évek múltán jelentkezik az elidegenedés, a magány érzése, a depresszió - akár egészen az öngyilkossági kísérletig.

Egy indián mítosz szerint minden ember számára egy forrásból fakad az élet vize, de minden népnek más és más edénye van, amivel a forrásból vizet merít magának. "A mienk eltörött" - fűzte hozzá az öreg hopi indián, amikor elmondta ezt a mítoszt Ruth Benedictnek, a híres amerikai néprajzkutatónak. E nagy múltú nép mára rezervátumokba szorulva a feloldódás, a megsemmisülés veszélyében él.