3G-mobil: rövidesen Európában is

Vágólapra másolva!
Szeptember 26-án indul Európában az első harmadik generációs mobilszolgáltatás, közölte Anssi Vanjoki, a Nokia ügyvezető alelnöke a hannoveri CeBIT-en.
Vágólapra másolva!

A Nokia vezető munkatársa szerint a vállalat "nem technológiai, hanem tömegpiaci indulásra készül ". Vanjoki elmondta: a Nokia partnerei európai mobilszolgáltató cégek, amelyek addigra készek lesznek a hálózataik kiépítésével. Majd demonstrálandó, hogy a finn óriás is készen áll, Vanjoki előhúzta zsebéből cége 3G készülékét, és megmutatta a hallgatóságnak.

Harmadik generációs mobilszolgáltatás eddig Japánban és az Egyesült Államokban került kereskedelmi fogralomba. Európában 2001 során több vállalat is elindította saját hálózatát, melyek egyelőre tesztjelleggel üzemelnek. A 3G-szolgáltatás a elenleg is használatban levő GPRS-technológiánál nagyobb sávszélességet biztosítva teszi lehetővé mobileszközökön a adat-, hang- és videokommunikációját.

A készülékgyártókat sok kritika érte amiatt, hogy még a nemrég beindult GPRS-szolgáltatásokhoz sem készültek kellő választékkal. Egy elemző szerint a Nokia lelkesedése eltúlzott, mert a tömegpiac beindulása csak 2003 közepére remélhető, egyébként pedig más készülékgyártók is készülnek. Az első 3G szolgáltatás a hongkongi Hutchinson Whampoa érdekeltségi köréhez tartozó hálózatokon f indul, tehát Angliában és Olaszországban.

Korábban:

3G-tender talán még az idén

Amerikában is startolt a 3G mobilhálózat

Híradó, gólok és klipek mobiltelefonon

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!