Vágólapra másolva!
Tokody gyors vezetése ráült az eredményre az Újpest, s erre majdnem rá is fázott. A 60. percben Molnár Balázs egyenlített, majd Nagy Lajos révén egy kapufát is lőttek a zalaegerszegiek, többször pedig csak Posza bravúrjai segítettek a hajrában tíz főre fogyatkozó lilákon.

Zalaegerszeg - Újpest 1-1 (0-1)
Zalaegerszeg, 6500 néző
vezette: Hanacsek
Zalaegerszeg: Turi - Kocsárdi (Kral, 15.), Urbán, Csóka, Szamosi - Nagy L., Molnár B., Balog (Babati, 87.), Egressy - Waltner, Sabo
Újpest: Posza - Kunzo, Kozel, Tamási, Lőw - Erős, Korolovszky, Sloncik, Piroska (Herczeg, 65.) - Tokody (Szélesi, 86.), Vagner
gól: Molnár B. (60.), illetve Tokody (3.)
kiállítva: Tamási (92.)
sárga lap: Urbán (27.), Molnár B. (57.), Csóka (74.), illetve Tamási (18., 92.), Tokody (62.)

Épül-szépül a Zete-stadion is, lebontották például a nyugati állóhelyet, ahol ülőhely épül, s eldózerolták a déli ülőhely mögötti kiszolgálóhelységeket is, ahol az új klubépület és a sajtópáholy lesz. De a kezdőcsapatokban is láthattunk változást. Bozsik Péter mégsem rakta be Kralt és Babatit, így Nagy Lajos rohamozott jobb oldalon, míg Waltner éktársa Sabo lett. Glázer Róbert viszont Túliora nem számíthatott, mert a brazil csatár felettébb gyanús módon villámban sérültet jelentett. Mindez nem zavarta Tokodyt, aki már az elején beköszönt Turinak, alapvetően meghatározva a mérkőzés elejét. Megfogta a gólt a kékeket, de a lilák sem vitték túlzásba a támadásokat. Sokat állt a játék, a felek egymás rugdosásával voltak elfoglalva.

Számítani lehetett rá, hogy Bozsik Péter nem lesz elnéző a szünetben és meg is lett az eredménye. Vagy két sebességi fokozattal feljebb kapcsoltak a zalaiak, akik többször is lenullázhatták volna a vendégvédelmet, de az utolsó passzokba mindig hiba csúszott. Egészen a 60. percig, amikor Molnár nagyszerűen találta el a labdát, ami az Újpest kapujának bal oldalába vágódott. Tíz perccel később Nagy Lajos szerezhette volna meg a győzelmet, de miután tisztára játszotta magát, senkitől sem zavartatva tíz méterről szétforgácsolta a bal oldali lécet. Újabb tíz perc elteltével Urbán jött rá arra, hogy a csúszós fű megtréfálhatja a fővárosiak kapusát, de szabadrúgását Posza remek robinzonáddal tolta szögletre. Lényegesen jobb és emészthetőbb volt a második félidő, de nem mondható, hogy a döntetlen igazságtalan lenne. Az más kérdés, hogy az egy pontnak a vendégek örültek jobban.

Edzői nyilatkozatok az m2 televíziónak:
Bozsik Péter (Zalaegerszeg): "Nagyon szerettük volna kiengesztelni közönségünket, talán félig sikerült is. Messze még a vége és már nemcsak előre, hanem mögénk is kell vetni vigyázó szemeinket. Kral jó cserének bizonyult, a támadásoknál hatékony volt, biztosabb volt, mint Gergő (Kocsárdi - a szerk.). A helyzetek alapján nyernünk kellett volna, ám nem véletlen, hogy nem tudtunk győzni. Az első félidőben az volt a probléma, hogy a csapat jobb ambícióval lépett pályára, mint a Kispest ellen, ám fortuna kegyeit nem lehet könnyen visszaszerezni. A csapat 0-1 után ütemtelenül, idegesen játszott, a szünetben felráztam őket, s utána már ritmusosabb volt a játékunk. Pszichológiából doktorálnom kellene, mert olyan meccset nem lehet játszani, mint múltkor a Kispest ellen. Játékosaim lelkivilágára oda kell figyelnem, s ez nem egy könnyű feladat. Nem az a probléma, hogy kishitűek, hanem az, hogy egy siker után elbízzák magukat. Kispesten azt vártuk, hogy a labda magától beguruljon a kapuba, s ez egy logikus történet, hogy most gólt kaptunk a meccs elején, ám egyenlítésünk után jól játszott a csapat. A második félidő jó alap lehet arra , hogy a jövőnk sikeres legyen."

Glázer Róbert (Újpest): "Féltem a helyzetkihasználástól, nem sok problémánk volt vele. A találkozó előtt kiegyeztem volna az egy ponttal és most sem vagyok túl szomorú. Dolgoztam Zalaegerszegen egy évet, így kellemes emlékek fűznek a városhoz és a csapathoz. Sajnos a második félidőben jobban játszott a ZTE, mi még csak építgetjük csapatunkat. A küzdőszellemmel elégedett vagyok, a döntetlen értékes. Túlio azért nem játszott, mert izomfáradtságtól szenved, ám a jövőben számítok rá. A ZTE játékából felkészültünk, három csatárral támadtunk, nem tudom, hogy Túlio taktikailag mennyit tudott volna hozzátenni mai támadójátékunkhoz."

A Borsodi Liga állása és mesterlövészei

Zsámár Roland

Ajánlat:

Korábban:

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!