Vágólapra másolva!
Tóth Tímeának az utolsó másodpercben dobott góljával mentett pontot a Ferencváros a címvédő Dunaferr otthonában a nőikézilabda NB I vasárnapi rangadóján. A nap másik mérkőzésén a Győr 31-19-re legyőzte a Hódmezővásárhelyt.

Nőikézilabda-NB I, rájátszás az 1-6. helyért:
Dunaferr - Hertz-FTC 21-21 (14-14)
gól:
Pálffy 6, Pigniczki, Ferling 4-4, Szrnka 3, Bulath 2, Nagy, Szalogub 1-1, illetve Farkas 10, Siti 5, Tóth T. 3, Kirsner, Pádár I., Lőwy 1-1.

A bajnoki aranyéremre esélyes két együttes csatáját a hazaiak kezdték jobban, de később Sugár kapus bravúrjai révén átvette a vezetést a BL-döntős FTC. Előnyét egészen a szünet előtti hajráig megtartotta, de ekkor Ferling kétszer is eredményes volt.

A második félidőben a védekezés került előtérbe, alig esett gól, fej-fej mellett haladtak a csapatok. Az utolsó percben egygólos Dunaferr vezetésnél a hazaiak birtokolták a labdát, de eladták, és Tóth Tímea közvetlenül a lefújás előtt egyenlített. Az aranyérem sorsa a fővárosi találkozón dől majd el a két együttes között.

Graboplast-ETO - Liss-Hódmezővásárhely 31-19 (14-11)
Győr, 1000 néző
vezette: Dobrovits, Tájok.
Győr: Sirina - Lovász 2, Kindl 1, Görbicz 3, Moszkovaja 3, Nitescu 4, Vérten 2. Csere: Herr (kapus), MEHLMANN 10/6, Kulcsár 1, Jókai 2, Bódi 2/1, Köbli 1/1, Horváth. Edző: Vura József.
Hódmezővásárhely: Szabó K. - Szabó M. 2, Barna 4, Asztalos 3, Huba, Kocsis 3, Baunok 1. Csere: Vörös (kapus), Nikolic 3/2, Szőke 2, Kósa 1, Szendrei. Edző: Farkas József.
hétméteres: 9/8, ill. 6/2
kiállítás: 12, ill. 20 perc
kizárva: Asztalos (43. p), Nitescu (55. p), Nikolic (58. p).

Az első félidőben a vendégek nagyon jól tartották magukat, s nem egyszer vezettek is a még mindig rendkívül fásultnak tűnő zöld-fehérek ellen.Szép lassan vette át a kezdeményezést és a vezetést a hazai együttes, de igazán komoly előnyre nem tudott szert tenni az együttes, ugyanis rengeteg technikai hiba jellemezte a hazaiak játékát. A vendégek nem tudtak élni azzal a lehetőséggel, hogy igazán meglepjék Görbiczéket, így ha nehezen is, de a szünetre már megnyugtatóbb volt a hazai vezetés.

Szünet után sem lendült bele at ETO, az ellenfél azonban elfáradt, s a játékrész felétől már javuló teljesítménnyel alaposan megszórta a Hódmezővásárhelyt a győri gárda. Az utolsó percekre lehetőséget kaptak azok a kézilabdázók is, akik eddig kevesebbet játszottak, sőt, Bódi Bernadett személyében újonc mutatkozott be a hazai együttesben. A tizenhat éves jobbszélső két góllal debütált az EHF-kupa döntős együttesben. Érdemes megemlíteni, hogy a csereként beálló Herr Orsolya kapott gól nélkül megúszta a találkozó hajráját. A fiatal hálóőr öt lövésből ötöt - közte egy hétméterest is - hárított.

Vura József (Győr): "Nehéz küzdelemre kényszerítettek bennünket a vendégek. Csak lassan tudtuk felőrölni az ellenállásukat."

Farkas József (Hódmezővásárhely): "Sajnos a második félidőre felébredtek a győriek."

Férfi KEK-döntő: a Ciudad Real nyert

A visszavágó a címvédő német Flensburg-Handewitt ötgólos sikerét hozta, mégis az első mérkőzésen fölényes győzelmet arató spanyol Ciudad Real nyerte a férfi KEK-döntőt.

KEK-döntő, visszavágó:
Flensburg-Handewitt (német) - Ciudad Real (spanyol) 32-27

A finálét 58-54-es összesítéssel a Ciudad Real nyerte.

A Kiel hódította el az EHF-kupát

A német THW Kiel nyerte a férfi EHF-kupát: a döntő visszavágóján elegendőnek bizonyult a hazai pályán szerzett hétgólos előny Nagy László csapatával, a Barcelonával szemben.

EHF-kupa, döntő, visszavágó:
FC Barcelona (spanyol) - THW Kiel (német) 28-24
A német csapat 60-57-es összesítéssel nyerte a sorozat fináléját.

Férfi Challenge-kupa döntő: dán siker

A dán Skjern együttese nyerte a férfi Challenge-kupát, miután a döntő visszavágóján fölényesen legyőzte macedón ellenfelét.

Challenge-kupa, döntő, visszavágó:
Skjern (dán) - Bitola (macedón) 34-17
A dán csapat 54-44-es összesítéssel nyerte a sorozat fináléját.

Papp Győző

Ajánlat:

Fórum:

A kézilabda népszerűsége Magyarországon?

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!