Domínguez César Sánchez 1971. szeptember 2-án született a spanyolországi Cáceres városában, és 16 évesen került a Real Valladolid együtteséhez. Az első csapatban való bemutatkozására további öt évet kellett várni, és nem a legszerencsésebb körülmények között történt: az első számú kapust, Ravnicsot kiállították a Barcelona elleni hazai meccsen, és a katalánok végül 6-0-ra győztek.
Következő élvonalbeli találkozójára két év múlva került sor, 1995-től lett a Valladolid első számú portása. Innentől kezdve egyetlen meccset sem hagyott ki a bajnokságban, és a Primera Division egyik legmegbízhatóbb kapusa lett.
A Real Madrid 1999 nyarán vette meg 3,5 millió fontért, de azonnal visszakölcsönözte a Valladolidnak, ahol még egy idényt töltött el. Tavalyelőtt aztán végleg a királyi gárdához került, ahol azonban Iker Casillas mögött sokáig csak második számú kapusnak számított. Az utóbbi hetekben azonban kiszorította fiatal kollégáját, és Vicente del Bosque annak ellenére bízik benne, hogy hajlamos a potyagólokra, elég, ha csak a Barca elleni bajnokin Xavitól kapott találatára emlékszünk. A BL-ben viszont mindkét Barcelona elleni találkozón remekelt.
Ajánlat:
Real Madrid-Leverkusen döntő lesz a Bajnokok Ligájában
Korábban:
A nap játékosa: Diego Placente (Bayer Leverkusen)