Vágólapra másolva!
1977. augusztus 16-a óta nem történt akkor esemény a Tennessee állambeli Memphisben, mint most, 2002. június 8-ának szombatján. Akkor, majdnem huszonöt évvel ezelőtt meghalt a Király, azaz Elvis Presley, most viszont éppen uralkodóválasztás előtt áll a város. Aki nem tudná: szombaton este a Pyramid Arena közel húszezres nézőközönsége szemtanúja lehet a jelenkor két legkiválóbb nehézsúlyú ökölvívója, Mike Tyson és Lennox Lewis csatájának.

Fotó: EPA
Fotó: EPA
Lennox Lewis
TysonLennoxnaka negyedik menetben lerendezve az addig csak a levegőt szeletelő ellenfelét

"Azt hiszem, mindketten félünk a találkozótól, én főleg a vereségtől" - vallotta be a 36 esztendős bajnok. "Én nem haragszom Mike Tysonra, annak idején biztos meg volt az oka annak, hogy beleharapott Holyfield fülébe. 1983-ben még amatőrként ismertem meg. Edzőm talált rá egy kis New York-i tornateremben. Az első edzésen láttam, olyan volt, mint egy ketrecbe zárt oroszlán. Már akkor az volt a célja, hogy kiüssön. Muhammad Ali mozgásából kiindulva én is körbe-körbe táncoltam előle. Négy kellemes napot töltöttünk együtt, ezalatt egyszer sem tudott kiütni. Az ütéseitől feldagadt a szám, cserébe az én csapásaimtól meg az ő ajka repedt fel."

Lewis: út Memphisig
1984: Lewis knadai sportolóként részt vesz a Los Angeles-i olimpián
1988: a szöuli olimpia fináléjában kiüti Riddick Bowe-t
1989. június 27.: profiként debütál, bemutatkozásként a második menetben kiüti Al Malcolmot
1992. október 31.: a WBC címéért a második menetben megállítja Donovan "Razor" Ruddockot
1994. szeptember 24.: Lewis KO-vereséggel elveszti címét Oliver McCall ellen
1997. február 7.: Lewis a "visszavágón" az ötödik menetben elveri McCallt
1999. november 13.: egy vitatott döntetlen után egy újabb mérkőzésen egyhangú döntéssel győz Evander Holyfield ellen
2001. április 22.: az ötödik menetben kiüti őt Hasim Rahman
2001. november 7.: újabb visszavágó, ezúttal Rahman a szenvedő fél a negyedik menetben.

Fotó: EPA
Fotó: EPA
Mike Tyson

Mike Tyson segítői egyébként jobbnak látták, ha a nehézsúlyú ökölvívó inkább nem tart sajtótájékoztatót a címmérkőzés előtt. Fellépését ugyanis korábban egy homoszexuális férfi kifogásolta, és amikor az amerikai botrányhős belépett a terembe, hangosan megkérdezte: "Hol vannak a ... barátaim?" Tyson szurkolóinak autogramot osztogatott, majd visszatért szállodájába.

A USA Today írása arról számolt be, hogy a két bunyós tizennyolc évvel ezelőtti barátsága már a múlté, a ringben semmi sem számít, csak az ütések. A New York Post Don Kinget, a világ talán legismertebb promóterét idézte, aki szerint csak akkor vállalná a Tyson-Holyfield meccs újbóli megszervezését, ha védencét (Tysont) előtte pszichiátriai kezelésben részesítenék.

Tyson: egy ellentmondásos karrier
1986. november 22.: a húszéves Tyson minden idők legfiatalabb profi nehézsúlyú bajnoka lesz, miután kiüti Trevor Berbicket.
1988. június 27.: sima győzelem Michael Spinks ellen
1990. február 11.: az egyik legnagyobb bokszcsemege - Tokióban Buster Douglas a tizedik menetben kiüti Tysont
1992. március 26.: Tysont bebörtönzik a szépségkirálynő Desiree Washington megerőszakolásáért. Három év múlva szabadul.
1995. augusztus 19.: Tyson visszatér, 89 másodperc alatt végez Peter McNeeleyvel.
1996, március 16.: Tyson kétszeres bajnoknak mondhatja magát, miután a harmadik menetben megállítja Frank Brunót.
1996. november 9.: Evander Holyfield a 11. menetben megállítja Tysont.
1997. június 28.: botrány a visszavágón, Tysont leléptetik, miután leharap egy darabot Holyfield füléből.
1999. január 16.: Tyson visszatér eltiltásából, s kiüti Frans Bothát.
1999. február 5.: Tyson három és fél hónapra elzárják, ezúttal egy marylandi balesetben ver össze két motorost.
2000. június 24.: a Lou Savarese elleni gyors KO-siker után közli, Lewis szívét akarja.

A mérlegelést - valószínűleg első ízben a sportág történetében - nem egyszerre végezték, hanem három óra eltéréssel, elkerülendő az esetleges csúnya jeleneteket. Mint emlékezetes, a meccs első, januári felvezető sajtóértekezletén Tyson rátámadt Lewisra, s a két tábor kialakuló tömegverekedésében beleharapott ellenfele combjába . Hasonló esetet elkerülendő, Shelly Finkel, Tyson tanácsadója úgy szövegezte meg a mérkőzés szerződését, hogy kikötötte: egyetlen közös jelenése sem lehet védencének és Tysonnak a mérkőzést megelőzően.

Lewis Tyson
Mérleg 39-2 -1 49-3
K.O. 30 43
Életkor 36 35
Súly 112 kg 105 kg
Magasság 195 cm 180 cm
Mellkas 112 cm 108 cm
Bicepsz 43 cm 43 cm
Alkar 38 cm 35,5 cm
Derék 86 cm 86 cm
Vádli 45,5 cm 43 cm
Nyak 45,5 cm 51 cm
Csukló 20 cm 20 cm
Ököl 30 cm 30 cm

Való igaz: Tysonnal semmit sem lehet eladni - Tysont magát lehet eladni, de azt aztán mindennél és mindenkinél jobban. Az emberek vevők a gonoszra, a szépség és szörnyeteg, illetve az úriember és a kannibál összecsapására. Amennyiben Tyson győz, kinéz neki egy harmadik meccs Holyfielddel - utóbbi a minap győzte le Haseem Rahmant, s 40 éves élemedett kora ellenére jó formában van. Ha létre jönne az az összecsapás, azzal még a mostani Lewis-Tyson meccsnél is többet lehetne keresni. Addig azonban le kell játszani ezt a mérkőzést, amelynek Lewis a favoritja 2:1 arányban.

A gála programja:
WBC és IBF egyesített nehézsúlyú címmeccs:
Lennox Lewis (39-2-1) - Mike Tyson (49-3)
IBF, kispehelysúlyú címmérkőzés:
Manny Pacquiao (33-2-1) - Jorge ELiecer Julio (44-3)
Nagypehelysúly:
Joel Casamayor (25-1) - Juan Arias (33-2-1)

Ch. Gáll András, Pincési László

Ajánlat:

Korábban:

Fórum:

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!