Vágólapra másolva!
Első élvonalbeli edzői "félidényén" van túl Détári Lajos, a Kispest egykor világválogatott labdarúgója, akivel két hete a piros-fekete klub szerződést hosszabbított.

Érdeklődésünkre a fiatal tréner csapatáról és a világbajnokságról a következőket nyilatkozta: "Természetesen érdekel a vb, s amikor csak tehetem, ott ülök a tévé előtt, ám mivel indulunk az Intertotó-kupában, nem minden mérkőzést tudok megnézni" - mondta elöljáróban Détári, majd így folytatta: "Azt viszont furcsállom, hogy a magyarországi közvetítéseket, illetve a világbajnokságon látottakat többek között vízilabdázók, autóversenyzők, táncdalénekesek, jégkorongozók kommentálják. Jómagam nem venném a bátorságot más sportág világeseményének elemzésére. Csak érdekességként említem, mivel nemrég jöttem haza külföldről, hogy például a BBC-nél Gary Lineker és más, korábbi angol klasszisok kommentálják a vb-meccseket. Ugye van különbség? Ettől függetlenül jó mérkőzéseket látni, s a későbbiekben a színvonal egyértelműen emelkedik majd. Sajnos az említett Intertotó-kupa szereplésünk miatt néhány 90 percet biztosan nem tekinthetek meg, hiszen a Kispesttel az első fellépésünkre június 22-én kerül sor Litvániában, Vilniusban. Komolyan vesszük ezt a sorozatot, ami kiváló felkészülést jelent a bajnokságra. Természetesen még nem fejeződtek be erősítéseink, annyit azonban elárulhatok, kizárólag sokat futó, gyors játékosokat akarunk szerződtetni."

Azt már mi tesszük hozzá, hogy kispesti információink szerint a klub szívesen szerződtetné Újpestről Erős Károlyt és Pető Zoltánt, akik az elmúlt szezonban az MTK kölcsönjátékosaként szerepeltek a Megyeri úton.

Bánki József

Ajánlat:

A Borsodi Liga végeredménye, góllövőlista

Korábban:

Glázer Róbert visszatérhet Kispestre

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!