Az eddigi érdeklődők között emlegetik még a brit Candovert és Cinvent, illetve az Apax és a BC Partners pénzügyi cégeket szintén Nagy-Britanniából. A pénzügyi cégek érdeklődésének magyarázata egyszerű - írta a lap. A nagy ágazati konszernek, például a Reed Elsevier, kartelljogi szempontból nemigen jöhetnek számításba. A pénzügyi cégek a tőzsdeválság miatt nagy összegű befektetési lehetőségeket keresnek, ugyanis arra számítanak, hogy a felvásárolt cégeket új irányba terelik, később pedig felárral eladhatják.
Sorosról a Financial Times Deutschland banki körökre hivatkozva azt írta, hogy erősen érdeklődik további német befektetések iránt, és megemlítette a Bayer gógyszergyár és a Degussa finomvegyészeti cég leányvállalatát, a Latexet is, amelynek vételárát - 235 millió euró - már rögzítették.