Vágólapra másolva!
A korábbi három találkozóján kiválóan küzdő magyar férfitőr-csapat a döntőben is mindent elkövetett a sikerért, de a franciák már túl nagy falatnak bizonyultak. A Juhász Attila, Marsi Márk, Juhász Bence, Vízler Ádám összeállítású, minden várakozást felülmúlóan szereplő együttes így ezüstérmet szerzett a bourges-i vívó Európa-bajnokságon. A negyeddöntőt követően mindkét összecsapását elvesztette, így a negyedik helyen végzett a Tóth Hajnalka, Mincza Ildikó, Hormay Adrien, Kiskapusi Dóra összeállítású nőipárbajtőr-csapat.

Marsi az első asszóban 5-2-re kikapott, majd Juhász Bence még egyenlített, azután viszont végig a franciák vezettek. A különbség ugyan az ötödik pár után már tíz találatnyi is volt, a magyarok azonban nem adták fel, ezzel nagyon megnehezítették a jobb vívókból álló, sokkal esélyesebb francia válogatott dolgát. A Juhász Attila helyére csereként beálló fiatal Vízler megnyerte asszóját, és 32-36-tal adta át a stafétát az utolsóként pástra lépő Marsinak, aki azonban már nem bírt Le Pechoux-val.

"Azért kaptam ki a végén, mert passzékat szúrtam, nem találtam el az ellenfelemet. Azt hittem, hogy jók a támadásaim, de mint kiderült, nem voltak azok" - mondta a döntő után Marsi. "Ugyan nem számítottunk arra, hogy érmet szerzünk, de azért mindig benne van a versenyben, hogy kijöhet a lépés. Egyébként nem vagyunk olyan gyengék, mint amit a világranglista mutat, csakhogy a Világkupa-versenyeken a rossz pozíciónk miatt mindig a legerősebb csapatokkal kell kezdenünk, így pedig nehéz előrelépni."

"Jól ment a vívás, különösen a portugálok ellen akartam bizonyítani egy régi kellemetlenség miatt" - fogalmazott Juhász Attila. "Az ezüstérem szerintem annak köszönhető, hogy ez egy olyan csapat, amelyben bármikor lehet cserélni, mert nagyjából azonos színvonalon vívunk. A döntőben például taktikai megfontolásból jött be helyettem Ádám, én ugyanis egyéniben nagyon kikaptam Ferraritól, aki következett volna."

"Nem izgultam, amikor be kellett állnom. Tudtam, hogy sokat kell mozognom, s akkor nyerhetek. Szerencsére így is történt" - mondta Vízler.

Férfi tőr, eredmények:
nyolcaddöntő:
Magyarország - Hollandia 45-29
(Juhász A.: plusz 8, Marsi: plusz 4, Vízler Ádám: plusz 4, Juhász Bence: 0)

negyeddöntő:
Franciaország - Lengyelország 45-44
Oroszország - Olaszország 45-30
Magyarország - Portugália 45-40
(Juhász A.: plusz 12, Marsi: 0, Vízler: mínusz 7)
Ausztria - Németország 45-44

elődöntő:
Magyarország - Ausztria 45-39
(Marsi: plusz 4, Juhász B.: plusz 1, Juhász A.: plusz 1)
Franciaország - Oroszország 45-34

a harmadik helyért:
Oroszország - Ausztria 45-41

döntő:
Franciaország - Magyarország 45-35
(Juhász B.: plusz 2, Vízler: plusz 2, Juhász A.: mínusz 2, Marsi: mínusz 12)

A végeredmény:
1. Franciaország (Jean-Noel Ferrari, Terence Joubert, Erwan Le Pechoux, Antoine Mercier)
2. Magyarország (Juhász Attila, Marsi Márk, Juhász Bence, Vízler Ádám)
3. Oroszország (Korinyicin, Naszibulin, V. Pozdnyakov, Sztukalin)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!