Vágólapra másolva!
Mivel a bajnoki rajtot eleve elhalasztotta a DVSC, a hajdúsági gárda teljes erejével az FC Bruges elleni UEFA-kupa-visszavágóra koncentrálhat. A belgák egygólos előnnyel érkeznek a szerdai, debreceni visszavágóra, amelyen természetesen telt ház várja a csapatokat. Horváth Béla, a DVSC technikai vezetője elmondta: Debrecenben sok a sérült, de legalább jó a pálya talaja.

"Szerencsére Debrecenben vasárnap délutánig nem esett hó, így pillanatnyilag kifejezetten jó állapotban van az Oláh Gábor utcai pályánk állapota" - kezdte a debreceni sportvezető. "Reméljük, szerdáig ez a helyzet nem változik, hiszen a mély talaj nem a hátrányban lévő, ezáltal kezdeményezni kénytelen együttesnek kedvez, a viszontagságokból ráadásul a havas bruges-i gyepen volt része játékosainknak bőven. Bízunk abban, hogy az időjárás kegyes lesz hozzánk, s lelkes közönségünk segítségével sikerül a hőn áhított továbbjutás kivívása."

"A megoperált Selymes Tibor és Böőr Zoltán mellett a belgiumi mérkőzésen megsérült Szekeres Tamás és Flavio Pim játéka kérdéses, mindkét védőnk szemöldöke felszakadt, s azokat még Bruges-ben össze kellett varrni. A szakmai stáb szeretné, ha mindkét futballista felépülne szerdáig, amire Szekeresnek egy kicsivel nagyobb esélye van, mint a brazil védőnknek" - tette hozzá Horváth Béla.

A szerdai debreceni visszavágóra egyébként már hónapokkal korábban az összes belépő elfogyott, s a nagy érdeklődéssel várt találkozót a Sport1 élőben közvetíti.

Bánki József

UEFA-kupa, 3. forduló, visszavágók:





Debreceni VSC-MegaForce - FC Bruges (belga) 19 ó









Az odavágók eredményei/sport/magyarfoci/20040226bruges.html?pIdx=1
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!