Vágólapra másolva!
Továbbra is három pont előnnyel vezeti a spanyol férfikosárlabda-bajnokság, az ACB Liga tabelláját Dávid Kornél csapata, a Tau Cerámica Vitoria, amely szombaton a Caja San Fernando együttesét verte 76-66-ra a pontvadászat 27. fordulójában. Honfitársunk a kezdő ötösben kapott helyet, 9 pontot és ugyanannyi lepattanót szerzett, továbbá egy-egy gólpassz, labdaszerzés és dobásblokkolás fűződik a nevéhez.

A mezőnyszázaléka (4/11) nem volt eget verő Dávidnak, aki két büntetőjéből egyet értékesített, viszont 35 percet töltött a pályán, amennyinél többet senki sem a Tauból. A Vitori nélkülözte sérült gólzsákját, a litván Macijauskast, távollétében az argentin világbajnoki bronzérmes Luis Scola (24), továbbá három mezőnyember (Vidal, Prigioni, Calderón) vállalta magára a pontszerzés zömét.

"Ismét kezdő ember voltam, ami nem annyira lényeges, sokkal fontosabb az, hogy 35 percet a pályán töltöttem a negyvenből" - mondta Dávid. "Továbbra is úgy érzem, meghatározó helyem van a rotációban, s hozzá tudom tenni a magamét a sikerekhez."

Dávid megrendülve emlékezett a madridi bombamerényletre. "Hajnalban éppen hazaérkeztünk athéni Euroliga-meccsünkről, gyorsan le is feküdtem, s csak amikor felébredtem, csütörtök délután, akkor értesültem a borzalmakról. Mi itt a Baszkföldön élünk, de ennek nincs jelentősége, óriási a szomorúság, a gyász. Hozzáteszem, nem valószínű, hogy az ETA követte el a robbantásokat, ők mindig vállalják a felelősséget a tetteikért."

Eredmény:
Tau Cerámica - Caja San Fernando 76-66 (16-21, 20-18, 21-14, 19-13)
Vitoria, Fernando Buesa sportcsarnok, 9100 néző.
Tau Cerámica: Calderón 7, Sergi Vidal 11, Nocioni 5, Scola 24, Dávid 9. csere: Splitter 2, Prigioni 16, Andrew Betts 2.
Caja San Fernando: Santangelo 18, Slanina 9, Cazorla 7, Mihajlov 0, Abrams 21. csere: Larranaga 6, Cherry 3, Esmorís 2.

A francia kupában a legjobb 16 közé jutásért az Adecco ASVEL Villeurbanne, Gulyás Róbert csapata 87-77-re kikapott a Roanne együttesétől.

A szerb-horvát bajnokság 21. fordulójában a harmadik helyen álló NIS Vojvodina, Németh István csapata Újvidéken meglepetésre 89-76-os vereséget szenvedett az egy hellyel hátrébb tanyázó Lavovi 063-tól. Németh csereként hét percet játszott, ezalatt 5 pontot és 2 gólpasszt jegyzett.

Ch. Gáll András

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!