Bodrogi László éremért teker az olimpián

Vágólapra másolva!
Szerdán újabb magyar olimpikonnal gazdagodott athéni küldöttségünk, miután kiváló országúti kerekesünk, Bodrogi László szabadkártyát kapott a nemzetközi szövetségtől. A franciaországi, vasárnapig tartó dunkerque-i körverseny harmadik szakaszára készülő Bodrogi az [origo]-nak elmondta: azt még nem tudja biztosan, hogy júliusban részt vesz-e a Tour de France-on, ám az olimpián az egyéni időfutamban érmet szeretne nyerni.
Vágólapra másolva!

- Váratlanul érte az athéni meghívó?
- Némileg váratlanul, hiszen úgy készültem, hogy idén nem leszek ott Athénban, mivel a világranglistán Magyarország nincs benne az első harmincban, de a nemzetközi szövetségtől a tavalyi, hamiltoni vb-n elért 15. helyem miatt szabadkártyát kaptam. Ami meglepett, de nagyon örülök neki.

- Milyen a presztízse a kerékpársportban az olimpiának, mondjuk a Tour de France-hoz képest?
- Természetesen nagy, mivel minden sportoló arról álmodik, hogy kijusson az olimpiára. Ám én csak most tudtam meg, hogy indulhatok, ezért a felkészülésemet is teljesen át kell szervezni, de hogy mit s hogyan fogok másképp csinálni, az csak a közeljövőben derül ki, miután egyeztettem a csapatvezetőkkel. A Tour pedig a világ legnagyobb kerékpáros versenye, de az olimpia csak négyévente van, azaz mindkettő nagyon fontos esemény számomra.

Forrás: MTI

- Milyen helyezést vár az olimpián?
- Az időfutamban az éremszerzés a célom.

- Az olimpia előtt, júliusban a Touron is szoríthatunk magyar kerekesért?
- Sajnos még nem biztos, hogy benne leszek a csapatban, mert sok hegyimenő érkezett hozzánk, pont azért, hogy ők is ott legyenek a Touron. Így aztán egyre többen pályázunk a csapattagságra, s nem tudni, vajon az időfutam-specialistákat vagy a hegyimenőket fogja-e előnyben részesíteni a vezetőség, de egy-másfél hónapon belül minden kiderül.

- Melyik eddigi eredményére a legbüszkébb?
- A profi világbajnoki harmadik helyemre.

- S hogyan érintette az egykori Tour-győztes Marco Pantani tragédiája?
-
Pantani már régóta depressziós volt, s bár nem tudom, hogy pontosan milyen életet élt, de nem jókat hallottam felőle. Ennek ellenére az egész sportágat megrendítette a halála.

- Vasárnapig Franciaországban, a dunkerque-i körversenyen teker. Mit vár a versenytől?
- Összetettben szeretnék az első tíz közé kerülni, míg a vasárnapi időfutamon az első öt hely valamelyikére pályázom.

jp

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!