Szegedi Ifjúsági Napok

Vágólapra másolva!
Augusztus 26. és augusztus 29. közt rendezik meg a nagy tradíciókkal rendelkező ifjúsági napokat. Helyszín a szegedi partfürdő: medencékkel, kabinokkal, büfékkel, koncertekkel és a lustán hömpölygő, úszásra is alkalmas Tiszával vár mindenkit a fesztivál. Ezzel búcsúzik a nyár, úgyhogy nem szabad kihagyni!
Vágólapra másolva!

A Szegedi Ifjúsági Napok (SZIN) 1967-től a rendszerváltásig Magyarország egyetlen olyan ifjúsági fesztiválja volt, amelyen bemutatkozhattak olyan hazai együttesek, amelyek akkoriban - politikai, esztétikai, vallási okokból - nem éppen voltak elfogadottak. Az akkori fiatalság egyetlen olyan szórakozási lehetősége volt, amikor a szabadban, nagy tömegben, szabadon érezhették jól magukat. Összegezve talán úgy lehetne fogalmazni, hogy ez volt Magyarország Woodstockja. A rendezvény felújításával, megtartva a régi hagyományait, mégis újként, egy méltó rendezvénysorozattal zárná Szeged város nyári fesztivál hangulatát.

Forrás: MTI

Törd meg a csendet címmel rendezték tavaly a Szegedi Ifjúsági Napok rendezvénysorozatát a szegedi Partfürdőn. A fesztivált 1967-től az 1980-as évek végéig minden évben megtartották. Tizennégy év szünet után tavaly rendezték meg újra a négynapos ifjúsági találkozót a Tisza partján.

Borsodi színpad:

2004. 08. 26. (csütörtök)

Nyers
Hooligans
Anima Sound System
Belga

2004. 08. 27. (péntek)

Republic
Zanzibar
Kispál és a Borz
Tankcsapda

2004. 08. 28. (szombat)

Suncity
Emil Rulez!
Ákos

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!