Egyre csökken az újságolvasók száma

Vágólapra másolva!
Éves szinten csökkent az országos politikai napilapok olvasótábora az idei harmadik negyedévben, azonban az előző negyedhez képest a Magyar Nemzet minimálisan növelte eladásait. A bulvárpiacon a Blikk tovább növelte előnyét, miközben a Színes Mai Lap eladásai ismét csökkentek. A legnagyobb példányszámban eladott sajtótermék még mindig a Story magazin, melyet hetente mintegy 379 ezren vásárolnak - derül ki a Matesz adataiból. A vizsgált időszakban a legnagyobb internetes portálok forgalma 30-50 százalékkal nőtt.
Vágólapra másolva!

Az összes országos politikai napilap eladásai csökkentek az idei harmadik negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva: a Népszabadságé 8,3, a Népszaváé 5,2, míg a Magyar Nemzeté 6,3 százalékkal - derül ki a Magyar Terjesztés-ellenőrző Szövetség legfrissebb adataiból. A hivatalosan november 6-án megszűnt Magyar Hírlap értékesítési adatai már nem szerepelnek a gyorsjelentésben. A jelentést ugyanis csak később auditálja a Matesz, és a Magyar Hírlap kiadója fölöslegesnek tartotta, hogy olyan lap is szerepeljen az auditálási listán, amely időközben megszűnt.

A második negyedévhez képest 81-gyel 77 118-ra nőtt a Magyar Nemzet vásárlóinak száma. A Népszava eladott példányainak száma 77-tel csökkent a harmadik negyedben, Népszabadságból pedig 1371-gyel kevesebbet adtak el: naponta, átlagosan 162 343-t.

Blikkből átlag 258 610 darabot vásároltak naponta a júliustól szeptemberig tartó időszakban, 2,1 százalékkal többet, mint az előző negyedben. Ugyanakkor éves szinten csökkentek az eladások 2912 darabbal (1,2 százalékkal).

A Színes Mai Lapnál folytatódott a példányszámcsökkenés. A harmadik negyedben 45 103 darab kelt el a lapból naponta, ami az előző negyedévesnél 7,5 százalékkal, az egy évvel korábbinál pedig 30 százalékkal kevesebb.

A Nemzeti Sport országos napilap a harmadik negyedben 4,5 százalékkal, 4165 példánnyal növelte eladásait az előző negyedévhez képest, míg éves szinten a bővülés közel egy százalékos.

Ellenállnak a csökkenésnek a régiós napilapok

Miközben az országos napilapok eladásaik csökkenését tapasztalják, a regionális lapok továbbra is népszerűek. Észak-Magyarországból az idei harmadik negyedben kicsivel több mint 50 ezer fogyott naponta, ami 14,8 százalékkal haladja meg az előző éves szintet, az előző negyedhez képest pedig a bővülés 3,5 százalékos. A Kelet-Magyarország is növelte eladásait, 55 631-re, és a Kisalföld is stabilan elad naponta több mint 78 ezer példányt.

A politikai-gazdasási hetilapoknak éves szinten jelentősen zsugorodott az olvasótábora: HVG-ből 10, Heti Választból 40, Figyelőből 10,5, míg 168 órából 11,9 százalékkal kevesebb vásároltak a harmadik negyedben az előző évhez képest. Az előző negyedhez viszonyítva csak a HVG tudott javítani eladási adatain, mindössze 188 példánnyal. A Figyelő eladási minimálisan mérséklődtek, átlag 110 darabbal, ugyanakkor a Heti Válaszé 10 százalékkal csökkent.

Legnagyobb példányszámban vásárolt sajtótermék töretlenül a Story magazin, melyből átlagosan 378 941 fogyott hetente. A harmadik negyedéves eladási adatok 2,7 százalékkal haladják meg az előző negyedév adatát, ugyanakkor éves szinten 2,8 százalékos csökkenés történt. Az azonos főszerkesztő által jegyzett Best magazin eladott példányainak száma ismét nőtt, az előző negyedhez képest 4,5 százalékkal 203 659 darabra. Éves szinten a növekedés 9 százalékos.

Igen népszerűek egyes tv-magazinok is: a harmadik negyedben például heti 252 882 Színes RTV és heti 260 071 TVR Hét fogyott. Azonban éves szinten ezek az eladási adatok 5, illetve 4,2 százalékos csökkenést jelentenek.

Összesen értékesített példányszámok (megjelenésenkénti átlagok):

Lap neve

2004. 3 negyedév

2004. 2. negyedév

2003. 3. negyedév

Blikk

258 610

253 162

261 522

Színes Mai Lap

45 103

48 713

65 191

Népszabadság

162 343

163 714

176 962

Népszava

26 528

26 605

27 958

Magyar Nemzet

77 118

77 037

82 222

HVG

96 551

96 363

107 226

Figyelő

14 282

14 392

15 952

168 Óra

32 260

32 350

36 613

Heti Válasz

12 708

14 088

21 126

Story

378 941

368 868

389 559

Best

203 659

194 728

187 026

Nemzeti Sport

96 531

92 366

95 703



Forrás: Matesz

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!