Jövőre Media Player nélkül érkezik a Windows

Vágólapra másolva!
Az  Európai Unió Elsőfokú Bíróságának szerdai döntése értelmében a Media Player lejátszószoftvert nem tartalmazó változatot is kell kell adnia a Microsoftnak Windows operációs rendszeréből.
Vágólapra másolva!

Bo Vesterdorf, az Európai Unió Elsőfokú Bíróságának elnöke helybenhagyta az Európai Bizottság márciusi döntését, amely arról szólt, hogy a Microsoftnak Windows operációs rendszeréből ki kell adnia egy olyan verziót, amely nem tartalmazza a saját fejlesztésű Media Player zene- és videolejátszó szoftvert. A döntés értelmében ezen kívül a redmondi székhelyű szoftvercégnek ezen kívül meg kell osztania riválisaival operációs rendszere szoftverkódjának azon részeit, amelyek ismeretében a versenytársak a Windowszal zökkenőmentesen együttműködő alkalmazásokat fejleszthetnek ki.

A Microsoft a fellebbviteli bíróság döntésének bejelentését követően közölte, hogy januártól eleget tesz a döntésnek, s európai PC-gyártó partnerei felé a Windowst a Media Player nélkül fogja értékesíteni. A szoftveróriás ezek mellett azt is vállalta, hogy megosztja saját operációs rendszere és egyéb alkalmazásai forráskódját a rivális cégekkel. A szoftvergyártó ugyanakkor még nem döntött arról, nyújt-e be fellebbezést a szerdai döntés ellen az Európai Bíróságon.

Fellebbezés esetén szakértők szerint az ügy további három-nyolc hónapig is elhúzódhat. A bizottság márciusban rekordösszegű, 497 millió eurós büntetéssel sújtotta a Microsoftot - mondván a cég uralkodó piaci helyzetével visszaélve megsértette az uniós versenyszabályokat. Ezt a döntést azonban a bírósági procedúra befejeztéig felfüggesztették.

A Microsoft egyik szakértője egy októberi bírósági meghallgatáson kifejtette, a Media Player kizárása miatt számos weboldal és alkalmazás működésképtelenné válhat Windows alatt. A bizottság szerint a fenti felvetés nem jelent problémát, mivel a számítógépgyártók változatlanul valamilyen médialejátszó szoftverrel együtt értékesítik majd termékeiket. A különbség abban rejlik, hogy a gyártók számos eltérő médialejátszó szoftver közül választhatják majd ki az elképzeléseiknek leginkább megfelelőt, ami versenyhelyzetet teremt a fejlesztők között, és feltételezések szerint végső soron a minőség javulásához vezet.

[origo]-MTI

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!