A TASR szlovák hírügynökség emlékeztet rá, hogy az eset egy nappal azután történt, hogy Vladimír Palko belügyminiszter váratlanul leváltotta az egyik legmagasabb rangú rendőrt, Jozef Sáteket, akinek a korrupció ellen küzdő hivatal irányítását bízták a gondjaira.
Nemkülönben figyelemre méltó összefüggéseket sejtető körülmény, hogy kedden - Sátek leváltásának napján - az irányítása alatt dolgozó nyomozók lepecsételték egy másik büntetőbíró lakását, és tették ezt egy több bűncselekmény miatt börtönben ülő személy vallomása alapján, aki a rendkívül tisztességes ember hírében álló büntetőbírót korábban kétmilliós csúszópénzpénzt átvételével vádolta meg.
A hírügynökség jelentése szerint a hír hallatán egy magát megnevezni nem kívánó büntetőbíró megdöbbenésének adott hangot. Hallatlannak nevezte a korrupció ellen küzdő belügyi hivatal eljárását, hogy bizonyítékok híján is büntetett, vagy súlyos bűncselekményekkel vádolt személyeknek hisznek.