A vezetőségben két változás történt, Horváth Péter helyett Séra Miklós lett a sportágépítési alelnök, gazdasági alelnökként pedig Farkas Zoltán tevékenykedik a jövőben Csonka Gábor helyett. Az általános alelnök Kadler Gusztáv, a szakmai alelnök Vaskuti István maradt. A régiókat a vezetésben egy-egy elnökségi tag képviseli, és öt, feladatmeghatározás nélküli elnökségi tagot is választott a közgyűlés.
Schmidt Gábor főtitkár a 2004-es beszámoló során kiemelte, 15 százalékkal nőtt a versenyzői létszám, és a szövetség 17 milliós plusszal zárta a tavalyi évet. Az idei esztendő költségvetését illetően elmondta, hogy a kevesebb állami támogatást a szponzori bevételekkel pótolják. A büdzsé összeállítása során a szakmai szempontok voltak az elsődlegesek, hogy a válogatottak minden világversenyen minél nagyobb számban tudjanak részt venni.
Elhangzott, hogy az idei szegedi ifjúsági világbajnokságra már 50 ország jelezte indulási szándékát.