Siklós Erik helyszíni jelentése Párizsból
Amikor 1994-ben megépült a Suzanne Lenglen-stadion éveken át az okozott gondot, hogy a bajnokság második keddjén a nőket - valamennyi negyeddöntő-mérkőzéssel együtt - a centerről, a tízezres arénába "száműzték" és a férfiak maradtak a Philippe Chatrier-pályán. A hölgyek ezt folyamatosan szóvá tették, nehezményezték, diszkriminációnak tartották, de a szervezők nem foglalkoztak vele. Aztán az emancipáció jegyében nemcsak a pénzdíjban érték utol a férfiakat, de ma már a második kedden is rendeznek női mérkőzést a centeren.
A nap rangadójának a második kiemelt Kim Clijsters és a visszavágásra készülő Martina Hingis találkozója ígérkezett, de a várt csata és a reváns is elmaradt. A belga erőteljes, pontos, támadó teniszére a svájcinak nem nagyon volt válasza. Hingis gyenge második adogatása végig sebezhetőnek bizonyult. Clijsters az első játszmában előbb 3:0-ra, majd 5:2-re vezetett, de a vége rövidítés lett. A második szett már a könnyű kaland kategóriába tartozott.
"Kicsit fáradt voltam, leeresztettem. Picit rendre lekéstem a labdákról. Nem éreztem azt az energiát, amit a verseny első hetében. Kim ellen nem számíthatsz arra, hogy megajándékoz a győzelemmel, teljesen felkészültnek kell lenni. Ma egyszerűen jobb volt, kiváló szinten teniszezett. Remélem még többször lesz alkalmam játszani ellene és legközelebb jobb kondícióban leszek. Alapvetően elégedett vagyok az újabb Grand Slam-negyeddöntővel, bár az ember mindig többet akar. Az bosszantó, hogy az elmúlt három-négy napban nagyon kemény, sűrű programom volt, nem maradt időm a feltöltődésre. Ehhez még újra hozzá kell szoknom. Wimbledonban már jobban kell, hogy menjen. Egy vereség miatt nem fogom feladni, nem tettem le arról, hogy egyszer Párizsban is nyerjek"- nyilatkozta Martina Hingis.
"Az első labdamenettől nagyon kell koncentrálni. Martina ellen nem engedhetsz meg magadnak néhány gyengébb játékot. Szerencsére, amikor 2:5-ről egyenlített nem zuhantam össze, keményen összpontosítottam és tudtam, mit kell tennem. Nem szabad hagyni, hogy ő irányítson, mert akkor megnő az önbizalma és nehéz megállítani"- értékelt Kim Clijsters, aki a Justine Henin-Hardenne elleni csúcs-találkozóról is beszélt.