Lassan fékez a kínai gazdaság

Vágólapra másolva!
Bár Kína kereskedelmi többlete januárban jócskán meghaladta a 2006-os első havi értéket és a piaci várakozásokat is, október óta hónapról hónapra csökkenést mutat. Az export és az import szintén ereszkedő ágban van tavaly ősz óta.
Vágólapra másolva!

Kína kereskedelmi többlete 67 százalékkal volt magasabb januárban, mint a megelőző év első hónapjában. A bővülés valószínűleg fokozza a Pekingre nehezedő nyomást, hogy engedje árfolyamát szabadon alakulni. 2007 januárjában Kína 15,9 milliárd dollárral exportált több árut és szolgáltatást, mint amennyit importált, szemben a 2006. januári 9,5 milliárd dollárral. A kínai export 2007 januárjában 33 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban, míg a behozatal volumene 27,5 százalékkal bővült; mindkét szám magasabb a piaci várakozásoknál.

Bár a növekedést szezonális tényezők is gerjesztették, a Nyugat már régóta hangoztatja, hogy a jüan túlzottan alulértékelt. Peking ugyan tagadja ezt, az alacsony jüanárfolyam a kínai kivitelt azonban valóban olcsóbbá teszi. Pénteken a világ vezető ipari államait tömörítő csoport, a G7 pénzügyminiszterei felhívást intéztek Kínához, hogy növelje devizaárfolyama rugalmasságát. Jelenleg Kína a jüan kereskedelmét a dollárral szemben egy nagyon szűk mezőn belül engedélyezi, bár régebben elkötelezte magát amellett, hogy sokkal szabadabban engedi a jüannal való kereskedést, ahogyan és amikor ez lehetővé válik - írja a BBC. Kína azt mondja, hogy ehhez óvatosságra van szükség, hogy megvédje gazdaságát az esetleges zavaroktól.

Kína kereskedelmi többlete az Európai Unióval szemben januárban elérte a 26,4 milliárd dollárt, míg az Egyesült Államokkal szemben 23,41 milliárd dollár volt. Kína teljes kereskedelmi többlete 2006-ban 177,47 milliárd dollár volt, ami 74 százalékkal haladta meg a 2005-ös értéket, ami viszont háromszorosa volt a 2004-ben teljesített többletnek.

A WTO-tagság öt éve alatt a kínai külkereskedelem értéke évi 509,7 milliárd dollárról 1,422 billió dollárra nőtt (2005-ös adat), a többlete 2001-ben még csak 22,5 milliárd dollár volt. A többlete annak ellenére növekedett fékezhetetlenül, hogy 2001 óta az iparcikkek átlagos behozatali vámja 9,5 százalékra csökkent 14,8 százalékról, a mezőgazdasági cikkeké 15,4 százalékra 23,2 százalékról. Megszüntettek több mint hétszáz más kereskedelmi szabályozást is.

A régen várt lassulás

Forrás: [origo]
Ellenőrzés alatt a növekedés (Sanghai)

Előzőleg, decemberben 21 milliárd dollár, novemberben 22,9 milliárd dollár, októberben 23,8 milliárd dollár (tavalyi csúcs) volt a kereskedelmi többlet, miközben a kivitel és a behozatal egyaránt apadt, ami a kínai gazdasági növekedés lassulására utal. A kínai export januárban 86,6 milliárd dollár volt, kisebb a decemberi 94,1 milliárdnál és a tavalyi csúcsnál, a novemberi 95,8 milliárdnál, közölték a kínai vámhivatalban hétfőn. A behozatal 70,7 milliárd dollárra csökkent a decemberi 73,1 milliárdról. A tavalyi csúcs szeptemberben volt, 76,3 milliárd dolláron.

A kínai hazai össztermék az első félévben várhatóan 9,5 százalékkal lesz nagyobb a tavalyi, azaz 2006-os első félévinél, amikor a növekedés közel 10,9 százalékos volt az egy évvel azelőttihez képest. A tavalyi évről 10,7 százalékos évi átlagos GDP-növekedést becsülnek a kínai statisztikai hivatalban. 2005-ben a legújabb felülvizsgálat szerint 10,4 százalékkal, 2004-ben 10,1 százalékkal, 2003-ban 10,0 százalékkal, 2002-ben 9,1 százalékkal bővült a kínai gazdaság.

A Kínai Népi Bank, az ország központi bankja idén a gazdasági növekedés lassulására számít az eddigi fékező intézkedések nyomán, és a piacok ebből a kínai nyersanyagkereslet további enyhülésére következtethetnek hosszabb távon. Valamelyes lassulást már tavaly lehetett látni az éven belül, a pénzügypolitikai és más adminisztratív - környezetvédelmi, telekhasználati - szigorítások miatt. "A szélsőséges növekedés ellenőrzés alá került", a kínai statisztikai hivatal egyik év végi kommentárja szerint.

[origo]/MTI

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!