Vágólapra másolva!
Bár kevesebb mint egy perccel a harmadik harmad vége előtt még vesztésre állt az Anaheim, végül mégis megnyerte a Detroit elleni főcsoport-döntő ötödik felvonását az NHL rájátszásában, miután Scott Niedermayer révén egyenlíteni tudott, aztán a hosszabbításban Teemu Selänne is beköszönt Dominik Haseknek.

A gól nélküli első harmad után Andreas Lilja révén a Detroit szerzett vezetést, ez volt a svéd hátvéd első találata a rájátszásban. Az Anaheim egyenlítési törekvései csak az utolsó percben értek góllá, Pavel Dacjuk kiállítása miatt emberelőnybe kerültek a Kacsák, akik gyorsan levitték Jean-Sebastian Giguere kapust, így 6 a 4 ellen adogathattak, és Niedermayer lövése Nicklas Lidström ütőjén változtatott irányt, mielőtt a hálóba vágódott volna.

A hosszabbításban a Red Wings nem tudott kihasználni egy létszámfölényes szituációt, a kaliforniaiak viszont büntettek, Lilja adta el a korongot, amivel Selänne húzott kapura, és aztán fonákkal Hasek fölött emelt a kapuba. A hatodik meccsre magyar idő szerint szerda hajnalban kerül sor, az Anaheim hazai pályán harcolhatja ki a döntőbe jutást.

rájátszás, Nyugati főcsoport, döntő, 5. mérkőzés:
Detroit Red Wings - Anaheim Ducks 1-2 (0-0, 1-0, 0-1, 0-1) - hosszabbítás után
gól:
Lilja (26:13), illetve S. Niedermayer (59:12, emberelőnyből), Selänne (71:57)
a párharc állása: 3-2 az Anaheim javára.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!