Ha stabil tud maradni a forint, akkor nem lesz kamatemelés, az árfolyam szintje és a forint közeli múltja pedig a kamatcsökkentést is kizárja - legalábbis a Reuters által megkérdezett szakértők így vélik. A hétfői kamatüléstől az alapkamat 9,5 százalékon tartása várható.
A felmérésben huszonegy elemző előrejelzési átlaga szerint 4,41 százalékkal zsugorodik idén a magyar gazdaság, ami a legnagyobb recessziót jelenti a rendszerváltozás óta. Ennél sokkal optimistább pénzügyminisztérium: Keller László államtitkár becslése szerint idén csak 3,3 százalékkal zsugorodik a magyar gazdaság.
A gazdaság krízishelyzete a GDP rohamos első negyedéves csökkenésében is megmutatkozik: a becslésre vállalkozó szakértők közül volt aki ebben a periódusban 7,6 százalékos visszaesésre számít, de a 5,05 százalékos átlag is meghaladja az éves szintű GDP visszaesésre vonatkozó várakozást.
Romlottak a kilátások a jövő évre is: a múlt hónapban várt 0,9 százalékos növekedéssel szemben már csak 0,2 százalékos növekedést várnak az elemzők, sőt, nem egy elemző még 2010-re is visszaesést jósol.
A magyar ipari termelés az elemzők konszenzusa szerint 14 százalékkal eshet vissza idén. Egy hónappal ezelőtt még csak 9,2 százalékos csökkenést vártak.
"A hitelszűkét és a feszes fiskális és monetáris politikát tekintve, amelyre szükség van, ez nem fest jól," - mondta Michal Dybula, a BNP Paribas varsói elemzője. "Nehéz előrelátni, milyen mély lesz a recesszió."