Az idén Európa-bajnoki bronzérmes magyar birkózó a legjobb nyolc között a tavalyi vb harmadik helyezettjét, a mongol Naszanburmá Ocsirbat győzte le.
Sastin az első menetben 2:2-nél ellenfele mögé került, majd megpörgette riválisát, így 5-2-re nyerte ezt a felvonást. A következő két percben is sikeres akciót mutatott be, s 3-0-ás sikerével biztosan jutott az elődöntőbe. Ott azonban két menetben kikapott a kétszeres olimpiai és ötszörös világbajnok japán Kaori Icsótól, aki Peking óta nem indult világversenyen.
Az 55 kilós, első fordulóban vereséget szenvedett Szabó Emese kiesett, ugyanis háromszoros Európa-bajnoki bronzérmes legyőzője, a román Ana Maria Paval kikapott a nyolcaddöntőben.