Vágólapra másolva!
Csehországban, Horvátországban, Szlovéniában, Szlovákiában, Romániában és Ukrajnában sem ült még külföldi edző a válogatott kispadján, utóbbin azonban hamarosan ülhet. A 2012-es Eb házigazdája az olaszokkal 2006-ban vb-t nyert Marcello Lippit szerződtetné, noha komoly sikert eddig egyedül Leo Beenhakker ért el külföldiként a térség nemzeti csapatánál.

Egyelőre két ország lehet biztos abban, hogy ott lesz a 2012-es Európa-bajnokságon: a két rendező, Lengyelország és Ukrajna. Előbbinél 2009 októberében nevezték ki a szövetségi kapitánynak Franciszek Szmudát, az ukránoknál azonban jelenleg egy ideiglenesen kinevezett szakvezető dolgozik. Az egykori válogatott játékos, Jurij Kalitvincev augusztusban vette át a nemzeti csapat irányítását, miután elődje, az alig pár hónappal korábban kinevezett Miron Markevics lemondott posztjáról.

A szövetség egy neves külföldi szakembert szerződtetne a válogatott élére, a napokban Marcello Lippi neve merült fel. Ugyan az értesülést mindkét fél cáfolta, ám az ukrán szövetség elnökét, Hrihorij Szurkiszt a szerdai, Svájc-Ukrajna barátságos mérkőzésen együtt látták az olasz mesterrel.

Nem divat a külföldi edző Kelet-Európában

Ha Lippi valóban elfogadja az ukránok felkérését, akkor ő lehet a legsikeresebb edző, aki kelet-európai válogatottnál vállal munkát. Az olasz ugyanis mind klubszinten, mint szövetségi kapitányként minden létező trófeát elhódított: nyert olasz bajnokságot, Bajnokok Ligáját, Világkupát és világbajnokságot is. Nem véletlen, hogy az ukránok éppen őt szemelték ki, az ugyanakkor kicsit furcsa, hogy külföldi trénerben látják a megoldást. Az ukrán válogatott élén eddig ugyanis mindig hazai szakember dolgozott, és ezzel nincsenek egyedül a térségben.

Ugyanez a helyzet Csehországban, Horvátországban, Szlovéniában, Szlovákiában és Romániában is. Ezekben az országokban még sohasem bízták külföldire a válogatott irányítását, és az is közös bennük, hogy mindegyik résztvevője volt már valamelyik nagy nemzetközi tornának. Legutoljára a szlovákok léptek be a sorba, amikor Vladimír Weisszel kijutottak az idei világbajnokságra.

Clemente megbukott Szerbiában

Nyugat-európai edző kinevezése ettől függetlenül nem számít különlegességnek Kelet-Európában, igaz, a legtöbb térségbeli ország csak egyszer próbálkozott ilyesmivel. Csupán nálunk volt két külföldi szövetségi kapitány, de sem Lothar Matthäus, sem Erwin Koeman nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Matthäus most Bulgáriában próbálkozik, ahol ő az első külföldi szövetségi kapitány - vezérletével a csapat eddig három meccsből kettőt megnyert, egyet pedig elveszített.

Az egykori aranylabdás futballista edzőként gyakorlatilag semmilyen komoly eredménnyel nem rendelkezik, elsősorban játékospályafutásával és médiaértékével képes eladni magát Kelet-Európában, mégpedig nem rosszul, hiszen a hírek szerint Bulgáriában havi harmincezer eurót keres.

Ugyanennyit kapott nálunk Erwin Koeman is, és a szerb szövetség is ekkora összegben állapodott meg Javier Clementével, amikor 2006 júliusában kinevezték. Ő elismert és sikeres edzőként érkezett Szerbiába, hiszen a spanyol válogatottal két vébén és egy Eb-n is szerepelt, de megbukott. Hiába állt kifejezetten jó játékoskeret a rendelkezésére, a szerbek nem jutottak ki a 2008-as Eb-re, így Clementét már 2007 decemberében elküldték. Utódjával, Radomir Anticcsal aztán a válogatott kvalifikálta magát a világbajnokságra.

A kijutás csak Beenhakkernek sikerült

Getty Images

Az egykori Szovjetunió tagállamai közül többnél is dolgozott már nyugat-európai edző, sőt, van, ahol most is a poszton van. Fehéroroszországban a német Bernd Stange, Azerbajdzsánban pedig honfitársa, Bernd Vogts a kapitány, azonban nekik nem a kijutás a céljuk. Igaz, a fehéroroszok az Eb-selejtezőn akár még be is futhatnak a második helyen - a franciák elleni idegenbeli győzelem bravúr volt a részükről. Litvániában a portugál José Couceiro a biztató rajt után megbukott, a letteknél pedig elégedettek voltak ugyan az angol Gary Johnsonnal, de mégis csak utódjának, a hazai Aleksandrs Starkovsnak sikerült kivinnie a csapatot a 2004-es Európa-bajnokságra.

Az egyetlen nyugat-európai sztáredző, akinek sikerült egy kelet-európai válogatottat kijuttatnia egy nagy nemzetközi viadalra, a holland Leo Beenhakker. Őt a 2006-os világbajnokságot követően nevezték ki a lengyel válogatott élére, és vezérletével a csapat ott volt a 2008-as Eb-n. Mindez azért volt óriási eredmény, mert bár a lengyelek a két előző világbajnokságon is szerepeltek, kontinensviadalra korábban sohasem sikerült kijutniuk. Beenhakker 2008 februárjában állami kitüntetést kapott, szerződését pedig 2009 novemberéig meghosszabbították - azonban miután a vb-selejtezőkön már nem volt ilyen sikeres, újabb kontraktust már nem kötöttek vele. A lengyelek úgy vélik, hogy a hazai rendezésű Eb-n jobb, ha egy hazai tréner ül a kispadon.

www.global-soccer.eu

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!