Meggyilkoltak egy lányt Kanadában, miközben a 11 ezer mérföldre (mintegy 18 ezer kilométer) Kínában lévő barátjával csetelt, így a fiú végignézte, ahogy párját megtámadják - írta a Telegraph brit napilap.
A 23 éves Hian Liu a torontói York Egyetem kollégiumában beszélgetett interneten keresztül párjával, amikor egy férfi lépett a szobájába, majd verni kezdte a lányt.
A fiú szerint éjjeli egy órakor kopogtak az ajtón, ami megzavarta a beszélgetésüket. A torontói rendőrség nyomozója szerint a lány "kinyitotta az ajtót. Nem ismerte a férfit, aki viszont nem tudott az online szemtanúról".
A húszas éveiben járó, izmos, közepesen hosszú, barna hajú férfi Liu mobiltelefonján szeretett volna beszélni, majd rárontott a lányra. A Telegraph szerint a küzdelem részben a kamera látóterén kívül zajlott. A férfi végül kikapcsolta a számítógépet, amelyet feltehetőleg magával is vitt, mivel hiányzott a helyszínről. Liu lakótársai szerint a támadó korábban már zaklatta a lányt.
Liu párja, akit nem nevezett meg a lap, kétségbeesetten próbálta riasztani a lány ismerőseit különböző közösségi oldalakon, de a rendőrség csak az eset után tíz órával érkezett ki és csak a lány félig meztelen holttestét találták. A nyomozók a videó felvételeiről próbálják azonosítani a támadót.