Belehúzott a forint, esett a frank, a dollár és az euró
2011. június 17. 12:40
Pénteken reggel negyed 7-kor 268,80 forintba került egy euró a devizapiacon, a dollárért 189,80 forintot kellett adni, a svájci frank árfolyama pedig 223,50 forintnál járt. Ez az jelenti, hogy csütörtökön estére a görög válság miatt napközben az euróval szemben rekordszintre, a forinthoz mérten pedig a csúcs közelébe jutó svájci frank árfolyama 223,20 forintos szintről alig mozdult el.
A hét első kereskedési napján, kedden este az euró 265, a dollár pedig 183 forint alatt, a frank pedig valamivel 216,50 forint körül mozgott, vagyis az euró közel 4, a dollár és frank pedig 7-7 forinttal drágult.
Pénteken reggel háromnegyed 8-kor az euró jegyzése 268,80 forintnál járt, a svájci frankért 223,70 forintot kértek a devizakereskedők, a dollár pedig 190 forint fölé került.
Az eurót délelőtt fél tízkor 269,06 forinton jegyezték a csütörtök délutáni 268,15 forint után. A dollárt 190,19 forinton jegyzik 1,4159 dolláros euró árfolyam mellett a csütörtök délutáni 189,62 forint és 1,4144 dollár után.
Délelőtt fél tizenegy előtt nem sokkal 268,83 forintot adtak a kereskedők egy euróért, a dollár továbbra is 190,06 forinton, a svájci frank pedig 223,90 forinton állt.
Csajbók Róbert, az ING devizakereskedője az [origo]-nak azt mondta: pénteken viszonylag nyugalomban folyik a kereskedés a devizapiacon, miután csütörtökön kitombolta magát a piac. "Ez azt jelenti, hogy Görögország csődjétől való félelem miatt az előző napokban a befektetők szabadultak az eurótól és dollárt és svájci frankot vásárolták, de pénteken kicsit megnyugodtak a kedélyek várják az újabb görögországi fejleményeket" - közölte.
A devizakereskedő azt is elmondta, hogy a svájci frank euróhoz mért jegyzése a csütörtökön elért 1,1945-ös csúcsról 1,20 fölé került, vagyis picit gyengült a frank. Hozzátette: továbbra is törékeny a nemzetközi hangulat, a forint és a régiós devizák, köztük a zloty mozgását nemzetközi fejlemények befolyásolják. Hozzátette: 11 óra előtt néhány perccel az euró 268,75, a frank 223,70 forintba került a piacon, ami nem jelet számottevő változást a reggeli helyzethez képest. "A dollár a 190 forint körül ugrál, azt, hogy éppen alatta vagy felett van, az euró/dollár keresztárfolyam mozgása határozza meg" - fogalmazott Csajbók.
Pénteken, nem sokkal dél után az euró jegyzése 267,20 forintnál tartott, ekkor a svájci frank árfolyama 221,10 forint körül járt, a dolláré pedig 187,20 forint körül mozgott. Ez azt jelenti, hogy a reggeli jegyzésekhez képest az euró 1,5, a frank több mint 2, a dollár pedig 2,5 forinttal gyengült.
Pénteken délután, 14 óra után néhány perccel az euró 267,30 forintba került a devizapiacon, a svájci frank árfolyama 220,90 forint körül mozgott, a dollár pedig 187,20 forintba került.
Gondi István, a Raiffeisen Bank elemzője szerint a forint erősödését az magyarázhatja, hogy a hétvége előtt a kereskedők lezárták a rövid távú pozícióikat. Elmondása szerint az elmúlt napokban csak rossz hír jött a görög helyzetről, ami azzal a következménnyel járt, hogy túlságosan egy irányba mozdultak el a kereskedők. Ez pénteken megfordult.
Angela Merkel német kancellár és Nicolas Sarkozy francia elnök pénteken Berlinben ugyan közös tájékozatót tartott, melyen egyetértettek abban, hogy a magánbefektetőket kizárólag önkéntes alapon lehet bevonni a görög törlesztési terhek enyhítésébe a második segélycsomag keretében. Gondi István szerint Merkel és Sarkozy nem mondott újat, lényegében azt ismételgették, amit az elmúlt hetekben is.
Három óra után néhány perccel 267,76 forintot ért egy euró a devizapiacon. A dollárért ekkor 187,50 forintot kellett fizetni, míg a svájci frankot 221,31 forinton jegyezték.
Fél öt után néhány perccel 267,96 forinton jegyezték az eurót a bankközi devizapiacon. A dollár ekkor 187,37 forintot ért, míg a svájci frank 221 forintba került.