Javított a forint a frankkal szemben
2011. június 20. 07:44
Az eurót 268 forinton jegyezték a múlt heti záró 268,13 forint után hétfő reggel fél nyolckor. A svájci frank 221,56 forint volt ekkor a péntek késő esti 220,92 forint után. Az amerikai dollárt 188,35 forinton jegyezték a pénteki 187,42 forint után.
Hatással lehet a forint árfolyamára a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa, amely hétfőn tart kamatdöntő ülést. Az elemzői várakozások szerint június az ötödik hónap lehet, amikor nem változik a 6 százalékos alapkamat.
Előzőleg, tavaly november és az idén január között a monetáris tanács összesen 75 bázispontos emelést hajtott végre. A konszenzus szerint 2011 végén is 6,00 százalék lehet az alapkamat, a jövő év végére 5,5 százalékos jegybanki alapkamatot vár az elemzői kör.
Háromnegyed tíz után néhány perccel 269,22 forintot ért egy euró a bankközi devizapiacon. A dollár ekkor 189,38 forintba került, a svájci frank pedig 223,98 forintot ért.
Raiffeisen: Az hétvégi uniós pénzügyminiszteri csúcs enyhe csalódás volt, mivel a vezetők eltolták a döntést július elejére, időt hagyva a görög politikai helyzet rendeződésének. Néhány tag azt szeretné elérni, hogy a júliusi pénzek felét kapja csak meg Görögország, amivel még mindig felszínen tudna maradni, de a nyomás is nehezedne rajta, hogy rendezze pénzügyeit. A Der Spiegel német újság információi szerint új kibocsátású EFSF-kötvények (az euró stabilitását célzó kötvények) töltenék be a görög bankok számára elengedhetetlen EKB-likviditás fedezetét, miután az állami papírok majd nem felelnek meg erre. Egyre bonyolultabb forgatókönyvek látnak napvilágot arról, hogyan lehetne elkerülni a csődöt.
Mindaddig, amíg egyre bonyolultabb forgatókönyvek látnak napvilágot a görög mentőcsomagról, és csak tolódik a döntés, nem várható az euró feléledése a frankkal szemben. A héten a görögökön felül a Fed-kamatdöntés lehet még hatással az euró/frank keresztárfolyamra. A masszívan lassuló amerikai gazdaság tükrében nehéz szigorú kommentárt várni az amerikai jegybankároktól, de ez a frankot is erősítené, mert növelné a kockázatkerülést a piacokon.
Fél 11 után néhány perccel 269,07 forintnál járt az euró árfolyama a bankközi devizapiacon. A dollár 189,42 forintot ért ekkor, míg a svájci frankot 223,67 forinton jegyezték.
Fél egy után nem sokkal 268,45 forintot kértek a kereskedők egy euróért a devizapiacon. A dollár 188,54 forintot ért ekkor, a svájci frankot pedig 222,74 forinton jegyezték.
Háromnegyed kettőkor 268,91 forintos árfolyamnál járt az euró a devizapiacon. 189,09 forintot kellett fizetni a dollárért ekkor, míg a svájci frank 223,41 forintot ért.
Gyengült délután a dollár: fél öt körül 187,4 forinton jegyezték. Az euró és a svájci frank árfolyama viszont nem mutat jelentős elmozdulást: előbbiért 268,2, utóbbiért pedig 222,5 forintot kell fizetni.
Hétfőn kora estére minimálisan erősödött a forint az euró és a svájci frank délutáni jegyzéséhez képest: 267,78 forinton jegyezték az eurót, a svájci frankért 222, 2, a dollárért pedig 187 forintot kellett fizetnünk.
Gyengült a svájci frank: este nyolc óra körül 221,2 forinton jegyezték a nemzetközi devizapiacokon. A dollár és az euró árfolyama nem változott. Előbbiért 187 forintot, utóbbiért pedig 267,8 forintot kellett fizetnünk.