Bár javított a frank, 230 forint alatt maradt az árfolyam
2011. augusztus 29. 16:27
Folytatta pénteken megkezdett erősödését a forint. Kevéssel fél nyolc előtt egy svájci frank 230,9 forintot ért a bankközi piacon, a dollár 186,6, az euró pedig 230,9 forintot ért ekkor.
A forint péntek délután kezdett erősödni a svájci frankkal szemben, egy magyarázat szerint azért, mert Ben Bernanke Fed-elnök péntek délutáni beszédének hatására a dollár erősödött a svájci frankkal szemben, és húzta maga után a forintot is. Mások viszont azt mondják, Bernanke beszédének nem volt különösebb hatása a devizapiacon, a frank pedig azért gyengült, mert piaci pletykák szerint nagy svájci bankok olyan lépésekre készülnek, amelyek rontják a frankbetétesek helyzetét, és ennek révén csökkenhet a svájci deviza vonzereje. A frank még mindig 230 forint közelében jár, így 10 forinttal olcsóbb az egy héttel korábbinál, amikor 240 forint körül jegyezték.
230 forint alá ment a svájci frank. Háromnegyed kilenckor egy euró 271,4 forintot, egy svájci frank 229,9, egy dollár pedig 186,6 forintot ért.
Továbbra is 230 alatt van a svájci frank árfolyama. Egy frank 229,7 forint ért fél tízkor a bankközi piacon. Egy dollár 187,3 forintot, egy euró 272,2 forintot ért ugyanekkor.
Gyengült a forint. Kevéssel fél tizenegy előtt 230,7 forint volt a svájci frank árfolyama a bankközi piacon. Egy dollár 187,3 forintot, egy euró 272,2 forintot ért ugyanekkor.
Negyed tizenkettő előtt öt perccel az euró árfolyama 272,30 forint volt a devozapiacon, ekkor a dollárért 187,50 forintot kellett adni. A svácji frank árfolyama 230,20 forint volt, tehát a 230 forintos lélektani határ felé járt.
A Commerzbank szakértői a hétfői devizapiaci elemzésükben azt írták, hogy a forint frankhoz mért árfolyama utoljára július végén járt a 230 forint alatti tartományban. A forint erősödése pedig az elemzők szerint azzal magyarázható, hogy a befektetők kockázatvállalóbbak lettek. A frank az euróval szemben is gyengült, a két külföldi keresztárfolyama 1,8 fölé került.
Húsz perccel délután egy óra előtt az euró jegyzése 272,60, a dolláré 187,80 forint körül ingadozott a devizapiacon. A svájci frankért pedig 230,80 forintot kellett adni.
Néhány perccel délután egy óra után a svájci frank árfolyama 229,80 forint volt a devizapiacon. Az euró ekkor 272, a dollár pedig 187,50 forintba került.
Kolba Miklós, devizaüzletág-vezetője elmondta: gyakorlatilag nincs forgalom a forint piacán. "Kereskedési szünnap van Londonban, ezért a befektetői aktivitás minimális. A nemzetközi árfolyammozgásoknak megfelelően mozog a forint, de határozott irányról nem lehet beszélni a forint esetében" - tette hozzá a szakember.
Nem sokkal három óra előtt is 230 forint alatt maradt a svájci frank: 229,29 forintot kértek érte. Az euró árfolyama lényegesen nem változott, 271,94 forintot ért, egy dollár pedig 187,40 forintot.
Hétfőn negyed háromkor 228,50 forintba került a frank a devizapiacon, az euró 271,70, a dollárt pedig 187 forint alatt jegyezték.
A fran már délelőtt 230 forint alá került, ami egy hónapos mélypontot jelent. A frankárfolyam pontosan húsz nappal ezelőtt, augusztus 9-én érte el csúcspontját 273 forintot, azóta több mint negyven forinttal került lejjebb az árfolyam. (A svájci frank árfolyamának változásáról itt és itt olvashat bővebben.)
Délután, negyed négy után néhány perccel az euróért 271,95 forintot kellett adni a devizapiacon, a frank 227,60, a dollár pedig 186,95 forintba került.
A nemzetközi piacon az euró erősödött a dollárral és a svájci frankkal szemben, utóbbi árfolyam 1,19-es szintre emelkedett, szemben a péntek délelőtti 1,14, illetve a hétfő reggeli 1,17-es szintről. Az MTI-nek nyilatkozó devizapiaci szakértők szerint a svájci frank gyengülésének oka, hogy most kezdenek beérni a svájci jegybank korábban bejelentett likviditásnövelő intézkedései. Az elemzők szerint az euró erősödését táplálja az is, hogy Jean-Claude Trichet, az Európai Központi Bank elnöke hétfőn azt mondta, az eurózónában - ha mérsékeltebb ütemben is, de - folytatódik a gazdasági növekedés.
Trichet közölte, "az euróövezet gazdasága mérsékelt ütemben fog növekedni, miután a térség egészében általában véve viszonylag jók a reálgazdasági mutatók, gyanakkor marad a fölöttébb nagy bizonytalanság, nem utolsó sorban a pénzpiacokon az utóbbi időben tapasztalható feszültségek miatt". A jegybankelnök szerint a bizonytalanság azokkal a költségvetési és gazdaságpolitikai kiigazításokkal hozható összefüggésbe, amelyeket az euróövezeti és más fejlett országok alkalmaznak költségvetésük kiegyensúlyozása céljából. Trichet beszédében sürgette az euróövezet kormányait, minél előbb valósítsák meg azt a mentőcsomagot, amelyről a júliusi 21-i csúcstalálkozón döntöttek az európai adósságválság rendezése érdekében.
Délután - kevéssel - fél hat előtt az euró árfolyama 271,70 forint körül mozgott, a dolláré 187 forint körül járt. A svájci frank jegyzése 228,70 forint volt ekkor, vagyis a külföldi deviza gyengülése megállt és korrigált a forinttal szemben.
Alig változott estére a forint árfolyama. Fél tíz előtt nem sokkal az euró 271,61, a svácji frank 229,374, a dollár 187,18 forintot ért.