Az Apple korábban elismerte a problémákat. A cég egyik vezetője úgy nyilatkozott, hogy az Apple-nek az összes munkás fontos a láncban. A petíciót aláírók nem elégednek meg ezzel a törődéssel. A munkásokat védő kínai törvények hiányát okolják azért, hogy az összeszerelő üzemek megnyomorítják a munkásokat. A Change.org-on található ívet aláírók azt kérik, hogy a cég készítsen tervet arról, hogyan tudja megvédeni a neki dolgozókat.
A csoport másik kérése, hogy az Apple hozza nyilvánosságra a munkások helyzetét figyelő Fair Labor Association jelentéseit a kínai üzemekről. Az összefoglaló mellett azoknak a beszállítóknak a neveit is szeretné látni a csoport, amelyeknél szabálysértések voltak.
Az aláírásgyűjtés két helyen is zajlik. A Change.org oldalra feltöltött ívet eddig 161 ezren írták alá. A SumOfUs oldalon nem látható az aláírók száma, az viszont igen, hogy a Facebookon több mint tízezren osztották meg a petíciót és ezerötszázan a Twitter csatornájukra is kiküldték a felhívást.
A gyerekmunka ellen is tiltakoznak
Az aláírásgyűjtések azután indultak el, hogy a New York Times amerikai lap riportot közölt az iPhone-t és iPad-eket gyártó kínai összeszerelőüzem munkásairól. A nyugati mércével mérve rendkívüli módon alulfizetett mukások között gyermekeket is találtak a riporterek. A munkakörülmények miatt az összeszerelőüzemben számos munkás öngyilkos lett az elmúlt évben.
TIm Cook, az Apple vezetője a cég összes dolgozójának írt levelében azt írta, hogy "minden baleset mélyen aggasztó, és hogy a munkakörülmények minden hibájával foglalkozni kell." A cég 229 ellenőrzést végzett a beszállítóinál a tavalyi év során, nyolcvan százalékkal többet, mint a megelőző évben.